Kedd délután véglegessé vált, hogy elhalasztják az idénre tervezett nyári olimpiát. Hogy mikorra, azt még nem közölték, lehet, hogy még el sem döntötték, de az biztos, hogy jövőre, vagyis 2021-re. A határozat okairól és főleg a magyar atlétákra vonatkozó következményeiről a Magyar Atlétikai Szövetség elnökével, Gyulai Miklóssal beszélgettünk.

– Mi lesz most az olimpiai lánggal?

– Ez egy jó kérdés, ha jól olvastam, az is postponed, tehát halasztott állapotba kerül – válaszolta a felvezetőnek szánt kérdésre a MASZ elnöke. – Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, nem tudom, de a japánokat ismerve lehet, hogy berakják egy olyan helyre, ahol nem alszik ki, aztán amikor kell, előveszik, és be tudja járni azt az utat, amit terveztek neki. Nekem volt szerencsém a torinói téli olimpia előtt futni vele, ezt úgy kell elképzelni, hogy százméteres szakaszonként váltások, szépen adogatták egymásnak az emberek, ez szimbolikus jellegű történet.

– És mi lesz így az atlétákkal, főleg a mieinkkel?

– Viszonylag friss a hír, alig több, mint huszonnégy órával ezelőtti a belejelentés. Amikor meghallottam, igyekeztem körbejárni hivatalos helyeken, és megerősítették, hogy ez végleges döntés. Kifejezetten fontos hangsúlyozni, hogy ezt az olimpiát nem eltörölték, hanem elhalasztották: nem az a helyzet, mint a világháborúk idején, még csak nem is az, mint a számunkra oly rossz emlékű nyolcvannégyes játékok esetében. Alkalmazkodni kell! Nyilván meg lehetett volna ezt a döntést hamarabb is hozni, de legalább van mihez alkalmazkodni: nem elvettek tőlünk egy lehetőséget, hanem adtak egy lehetőséget arra, hogy még jobbak, még gyorsabbak, még felkészültebbek legyünk egy év múlva. Nekem, mint a honi szövetség elnökének az is a feladatom, hogy a motivációt fenntartsam. Néhány versenyzőnkkel az érintettek közül már sikerült beszélnem, abban maradtunk, hogy folytatjuk, megyünk tovább, nekünk meg az a dolgunk, hogy minél hamarabb egy olyan jól átgondolt programot készítsünk az eddigit pontosítva, az új helyzethez alkalmazkodva, amelyben atlétáink biztonságosan érzik magukat, és tudják folytatni azt a munkát, ami elkezdődött az elmúlt esztendő októberében.

– Szünet nélkül?

– Tisztában vagyunk vele, hogy a topállapotot ilyen sokáig fenntartani nem lehet, de törekedni kell rá, hogy a lehető legkevesebb veszteséggel vészeljük át ezt az időszakot. Vannak olyan egyéni vélemények, hogy ez nagy kiszúrás, ezeket tiszteletben tartom, mégis abba az irányba próbálnám a gondolkodást terelni, hogy használjuk ki a lehetőséget, amit ez a döntés adott: több az idő! És ez a fiatalokra is vonatkozik, akiknek nem biztos, hogy rosszul jött, hisz egy év múlva még jobbak lehetnek.

– Egyébként egyetértesz a határozattal?

– Igen, egyetértek. Nem is abban kételkedem, hogy meg lehetne az eredeti időpontban rendezni az olimpiát, hogy a világ túljut és legyőzi ezt a láthatatlan ellenséget. Az addig eltelő idő nem lenne olyan, amilyennek lennie kellene: hogy mind a mintegy tizenegyezer versenyző úgy tudjon felkészülni, hogy a lehető legjobb állapotban kerüljön oda és tudjon versenyezni, és az már látszik, hogy szinte semelyik sportágban nem lehetne így. Fájdalmas, de a sportszerűséget is figyelembe véve a legjobb döntés született, mert vannak, akik elszigetelten is meg tudják oldani az edzéseket, és kevésbé szenved csorbát a felkészülésük, de így olyan előnybe kerülnek, ami nem fair, és ez nem fér össze az olimpiai eszmével.

– Mi lesz a kvalifikációs rendszerrel?

– Jó kérdés, nagyon át kell gondolni, a nemzetközi szövetségektől nagyon szoros egyeztetést kíván a helyzet a nemzeti szövetségekkel, hisz a kvalifikációs folyamatnak az a célja, hogy egyenlő esélyeket teremtsen, és ez még kidolgozásra szorul. Mit értek ez alatt? Tetszik, nem tetszik, vannak olyan versenyzők, akiknek egy-két verseny is elég, hogy a kvótát megszerezzék, és vannak olyanok, akiknek nem, mert vagy még nincs meg az az eredménysoruk, vagy nem rendelkeznek olyan menedzsmenttel, hogy a legrangosabb versenyek mezőnyébe bekerüljenek. Így pedig a felkészülésüket teljesen másképp kell időzíteni: hamarabb kell elkezdeniük, a csúcsformát tovább kell kitolniuk, és ez nyilván kihat majd az olimpiai szereplésükre is. Nagy kérdés az is, hogy annak, aki most rendelkezik indulási joggal, nem jön-e közbe addig sérülés. Súlycsoportos sportágakban nem tartom elképzelhetetlennek, hogy csak a nyitott helyeket hagyják meg.

– És atlétikában?

– Nem tudom, hogy ez kivitelezhető-e.

– Aki teljesítette az egyébként nagyon nehéz olimpiai szintet, biztos indulónak számít?

– Az egy más kérdés. Az a kvóta nagy valószínűséggel megmarad. Igen ám, de mi lesz azokkal, akik a világranglistáról idén nagy valószínűséggel kijutottak volna…? Mint például Szűcs Valdó, aki idén eddig bombaformában versenyzett. Ha közbejön valami, és nem tud ilyen eredményeket produkálni a következő szezonban, vele mi lesz? És nem csak róla van szó, több száz, több ezer atlétáról: nagyon nehéz ezt a dolgot megoldani, jól kezelni. Tehát az öt szintesünk helye nagy valószínűséggel biztos – de mi lesz a többiekkel, akik a jelenlegi ranglistás pozíciójukkal biztos résztvevőknek voltak tekinthetők? Sok-sok kérdés. Úgy kell megtalálni rájuk a választ, úgy kell ezt megoldani, hogy lehetőleg csak nagyon kicsit fájjon.

– Azóta pedig jött az újabb halasztások híre, az U20-as világbajnokságé, majd az U18-as Európa-bajnokságé. Azokhoz mit szólsz?

– Ezek várhatóak voltak. A nyári események zömét törölni fogják, és ezt tovább gondolva nagy felelősség, hogy a következő egy-két évben miként történnek a világversenyek pótlásai, adott esetben törlései. Hiszen ha minden halasztódik, 2021 elég ömlesztett év lesz, és akkor még nem beszéltem a 2021-es vébéről, aminek szintén meg kell találni a helyét. Nem egyszerű a helyzet, de hangosan ötletelni most még felesleges, én azt gondolom, mi akkor tesszük jól a dolgunkat, akkor járunk el bölcsen, ha mindenki a maga feladatára koncentrál. Azt már tudjuk, hogy az olimpia jövőre lesz, eszerint írjuk át a programjainkat, a Magyar Atlétikai Szövetség feladata, hogy amilyen hamar csak lehet, megkezdje azt a munkát, amivel biztosítja a hátteret a felkészüléshez. És fél szemmel már 2023-ra is gondolnunk kell, az lehet az az év, ami reményeink szerint vissza tudja állítani a rendet és a megszokott működési formát az atlétikában – és a mi világbajnokságunk is kvalifikációs verseny lesz, immár a 2024-es párizsi olimpiára.

– Hát akkor hamarosan igen zsúfolt időszak elé nézünk.

– Igen, és a kérés, a javaslat most az a szűkebb társadalmunk felé, hogy ha esetleg jelenleg úgy is érezzük, az olimpia elhalasztása nagy kiszúrás velünk, próbáljuk meg ezt a döntést onnan megközelíteni, hogy mi az, amit nyerhetünk vele. Hogy mást ne mondjak, és visszautaljak az egyik előbbi gondolatra… Idestova már másfél éve a legfőbb célunk változatlanul az, hogy méltóképp készüljünk fel egy sporttörténeti eseményre. Egy olyan világversenyre, amely a földkerekség harmadik legnagyobb sportrendezvénye, amilyen még sosem volt Magyarországon. Mind sportszakmailag, mind eseményszervezésileg és infrastruktúrafejlesztés szempontjából is óriási, az eddigi legnagyobb kihívás ez nekünk is és hazánknak is, és bár nem gondolom magam gazdasági szakembernek, ha észszerűen csináljuk, a jelenlegi helyzetből való kilábalást csak segítheti. Motorja lehet a turizmus és a rendezvényszektor fejlődésének. Megannyi munkalehetőséget kínál az építőiparnak, illetve a sportszakmai területen dolgozóknak… A célmeghatározás tehát nem változik. Minden idők legjobb és a magyar atlétika legeredményesebb, hazai rendezésű világbajnokságára is készülünk tovább.