Fedett pályán legyőzte a világot
Beszélgetés Siska Xéniával
Az IAAF a nyolcvanas évek elején döntötte el, hogy fedett pályán is rendez Világbajnokságot. Az első ilyen eseményt azonban még Világjátékok néven hirdette meg, ez volt az 1985-ös párizsi verseny. A két év múlva következett indianapolisit már világbajnokságként jegyzik az évkönyvek, de minden fedett VB felsorolás a párizsi Világjátékokkal kezdődik.
Ezen a versenyen erős magyar csapat indult, a január közepén megrendezett játékokon hárman végeztek a legjobb hat között. Siska Xénia győzött 60 m gáton (8,03),
ezüstérmet nyert Pálóczi Gyula távolban (794) és ugyanebben a számban negyedik helyen végzett Szalma László (785). A dohai Világbajnokság előtt beszélgetett a masz.hu Siska Xéniával a szabadtéri (12,76) és a fedett pályás (8,00) rövid 
gát országos csúcstartójával.
- A jubileum távlatában milyen emlékek maradtak meg a nagy versenyről? A futásról, az ellenfelekről, a győzelemről?- A versenyre pontosan emlékszem, az ellenfelekre, szinte mindenre. Annyira jó formában voltam, és olyan egyszerűnek tűnt minden. A Sztip (Sztipits László edző) azt mondta, hogyha jól rajtolok, bárkit megverhetek, en ehhez tartottam magam. Az előfutamban szuper jól rajtoltam, és ráijesztettem mindenkire (ed: 8,00 csúcs), a döntőben pedig biztonsági rajttal, végig vezetve nyertem.
- Milyen felkészülés előzte meg ezt a kiváló futást?- A versenyre szinte semmi felkészülés nem volt, csak alapozás és hosszú futás, mivel január közepén volt. Ez volt benne az izgalmas, senki sem tudta, hogy mire képes. Egy verseny sem volt előtte. Fedett pályán imádtam futni, mert jól rajtoltam, és négy gátig bárkivel el tudtam menni.
- Beszéljünk Siska Xénia egész pályafutásáról, az azt meghatározó edzőről.- A pályafutásommal kapcsolatban semmi hiányérzetem nincs, talán kicsit Los Angeles....De igazából ezt is kárpótolták némileg azzal, hogy elmehettünk páran egy hét állomásos európai Grand Prix sorozatra (Szalma Laci, Kovács Attila, 
Bakosi Béla, Wéninger Kati meg én) versenyezni, pénzt keresni - vezető nélkül. Nem volt rossz.....
Sztip-ről mit is mondhatnék? Először is, hogy soha nem volt más edzőm, már ez eleve nagyon ritka dolog. Azt, hogy ahogy megpillantott a Mártonhegyi úti suliban, attól kezdve bízott bennem.
Ő mindig azt mondta, hogy szerinte jobb távolugró lett volna belőlem, mint gátfutó, de nem ad senkinek, mert kiégetnek. Ha Ő nincs, elkallódok és 12 évesen abbahagyom az atlétikát.
Aki ismeri, tudja, nem könnyű ember, de nála lelkesebb edző nem nagyon volt abban az időben. Kis túlzással mondhatni, nem tudott egy rendes gátvételt csinálni, szinte "könyvből tanulta" a fortélyait. Együtt fejlődtünk
Egyébként remek pszichológus, es nagyon jó pedagógus. Sokat veszekedett és vitatkozott velem, amiért akkor nagyon haragudtam rá, utólag úgy gondolom, hogy mindenben igaza volt, és jó, hogy úgy csinálta. Na, de nem dicsérem tovább, mert elbízza magát.
- Atlétika, nagybetűvel. Mit adott a hetvenes-nyolcvanas évek tehetséges atlétájának és mit ad mind a mai napig?- Az atlétikáról az a gondolat jut eszembe - mostanában egyre többször –, amit az edzőm szinte állandóan ismetelt: mérhető sport, így a legtisztább dolog a világon. Ha gyorsabb vagyok a többieknél - nincs vita. Nincs bíró, nincs,hogy beférek-e a csapatba, meg az edző elképzelésébe; kinn a labda , benn a labda stb.
De kivetítve az élet egyéb dolgaira is igaz: előléptet-e a főnök, kapok-e fizetés emelést...Én az atlétikának köszönhetek sok mindent. Akkoriban az anyagi biztonságot; barátokat, többek közt a legjobb barátnőmet, (minden titkok tudóját, a kiváló gerelyhajító Hartai Katit), utazást nyugatra, útlevelet, lakást, kocsit - egyszóval mindent.
Ma az atlétikával a kapcsolatom annyi, hogy a régi versenyzőkkel, - kb. 20 ember az akkori válogatottból (a kemény mag) sokat találkozunk nyáron, ha itthon vagyok, és jókat bulizunk. Huszonhat éve minden szilveszter délelőtt összjövünk a TF pálya öltözőjében, és ott köszöntjük az új évet!!! A jelenléti ívet mindenkinek alá kell írni, minden évben. Felmentés nincs.
- És a gyerekek? Sportolnak?- Már két és fél éve 12 hónapból kilencet Floridában, Bradentonban vagyok. A kislányom 14 éves és a Bollettieri Akadémián teniszezik. Huszonkét éves fiam focizik, az APEP Pitsilia Ciprus I. osztályú csapatának kapusa. (ML)
fotó: MASZ, ML,TF
