Kovács Sándor élete és az atlétika

Középiskolás OB, vagy Világbajnokság – a hozzáállás ugyanaz. Serdülő bajnoki cím vagy Európa bajnoki arany - a tanítvány sikere, az elvégzett munka öröme ugyanaz.

Aki az atlétikában él, ismeri ezt az érzést. Kovács Sándor is ismeri nagyon jól. Élete összefonódott a sportággal. A masz.hu vendége a ma is aktív, hetvenes éveiben járó mesteredző, testnevelő tanár.

 - Az atlétika számomra egy életre szóló kötődést adott. A családon kívül a legtöbbet ezzel foglalkoztam és foglalkozom.

Huszonöt éven keresztül a testnevelési óráim jó részét is ennek alapján szerveztem és tartottam.

" A családom sokat hiányolt engem a nyári időszakban. Amikor a pedagógus feleségemnek nyári szünet volt, nekem akkor volt a legsűrűbb a versenyidőszak. Edzőtáborok, versenyek. Egy ízben mégis úgy alakult, hogy sikerült egy balatoni beutalót szerezni. Hiába rendeztem el a csoportom edzését, nem volt nyugtom.

Egy délelőtt a vasútállomáson sétálva mondtam a családomnak, hogy elmegyek újságot venni. A család akkor ocsúdott fel a meglepetéstől, mikor a Pest felé menő vonatról integetve kiáltottam, hogy estére jövök. Évek multán, a feleségem kiengesztelődve tréfásan mesélte mindenkinek ezt az újságvásárlást."

- Atlétának l949-ben igazoltak le a Törekvéshez. Légrádi László - egy elfelejtett -, de kiváló edző szerettette meg velem a sportágat. Kezdetben sokat vártak tőlem. Az akkor még kialakulatlan serdülő mezőnyben engem tartottak a legtöbbre. 17 évesen a 19 évesek között 4. voltam 1000 m akadályon.

Ez sokat sejtetett, de nem lett folytatás. Érettségi utáni testnevelő tanári tanulmányaim csak azt engedték meg, hogy amatőr szinten egy csoportban futhattam Simek Ferenc tanítványaival.Életem későbbi szakaszában felhasználtam az itt tanultakat.

" Gimnazista koromban jó barátom volt Rockenbauer Pál, a későbbi híres televíziós. Kevesen tudják, hogy ifjúsági versenyzőként két ízben is dobogós volt 10 km-es gyaloglásban. Egyszer az iskola udvarán egy futóversenyt rendeztek, ebben az időben én voltam a legjobb futó az iskolában.

Mindenkit messze elhagytam, csak egy valakit nem tudtam lerázni. Roxit. Ezután csábítottam le atlétizálni a Törekvésbe. Sok évvel később mesélte, hogy sportmúltja – amit kevesen ismertek - segítette hozzá azokhoz a teljesítményekhez, amelyek híressé tették nevét."

- Edzőként igyekeztem  kárpótolni magam a rövid versenyzői korszakért. A tanári munka mellett az első időkben dolgoztam az I sz. ITSK, a Ganz-Mávag és a BKV Előre szakosztályában. Ez utóbbiban  lettem ”ismert” edző. Nagy lépés volt, hogy 1975-80 között a MASZ középtávfutó utánpótlás szakágvezető edzője voltam.

A szakosztályi edzők segítségével sikerült kialakítani egy nagyon tehetséges fiatal gárdát. Ennyi tehetséges középtávfutó azóta sem jött össze egy időben. E tevékenység csúcsa az 1981-es ifj. EB.-n szerzett 2 arany és 1 ezüstérem volt.

- Máig is szép emlékek ? Együtt dolgozhattam a nyolcvanas évek közepén – mint az UTE főállású edzője - Fejes Zoltánnal, akitől talán szakmailag a legtöbbet kaptam. Máig is jó érzéssel gondolok versenyzőimre, közülük talán néhány név szerint is: dr. Ötvös Imre, Golács Miklós, Kerékjártó István, Fancsali András, Kőszegi Zoltán, Kiss János, Fekete Tibor. Futóim összesen 107 bajnokságot szereztek.

Utána tizenegy évig a MASZ-ban dolgoztam. Először, mint főállású szakfelügyelő, majd 1996-ig, nyugdíjba vonulásomig  up. vezetőedző voltam. Az atlétikának ez a szintje sok nagy versennyel ajándékozott meg, több IBV, Mezei VB, ifjúsági és junior EB - VB résztvevője lehettem. Valamennyi óriási élmény volt, de a legnagyobb mai napig is az 1995-ös a hazai rendezésű junior EB, ahol a magyar csapat szakmai vezetője lehettem.

" l989-ben Stavangerben rendezték a Mezei Világbajnokságot. Ezeken a versenyeken mindig megszokott volt a kora tavaszra jellemző időjárás. Itt azonban olyan esős idő volt a verseny előtt, hogy a világbajnokság  pályájára száraz lábbal nem lehetett rálépni. Mérei Lacival a harmadik lépés már olyan volt, mintha vízben járnánk mezítláb.

Ekkor láttuk, hogy a nálunk tapasztaltabbak hogyan védekeznek. Műanyag zacskót kötnek a lábukra, így száraz lábbal lépkedhettek. Követtűk példájukat, itt tanultuk meg az olcsó vízhatlan lábbeli használatát."

- Szerettem tanári munkámat is. Huszonöt évig voltam iskolai testnevelő tanár, - de megszereztem a szakedzői képesítést és bölcsészkaron a történelem tanári diplomát is. Örömmel gondolok arra, hogy több ízben elnyertük a „tanév legjobb atléta iskolája” címet.

Fontos munkámnak tartom, hogy 1984-től a mai napig - 26 éve - a diákatlétika szervezője, vezetője lehetek. Ez a tevékenység büszkeséggel tölt el, mert egy kis programból sikerült kialakítani a mai 10-19 éves atlétikai iskolai versenyrendszert. Előadóként részt vettem  a TF edzőképzésében és tagja voltam megszűnéséig az „Atlétika” folyóirat szerkesztő bizottságának.

- Ha visszatekintek, elmondhatom. közreműködtem jó néhány olyan esemény megvalósításában, amely ma már természetes. Pl. a csapatversenyek magasba ugró számaiban a hat kísérlet, a kismaratoni versenyek bevezetése, vagy a fiatalok részvétele mezei világbajnokságokon. Az elmúlt húsz évet több hivatalos elismerés is övezte.

" Edzőtábor vezetője voltam egy mátraházi táborozás alkalmával. Későbbi híres atléták - köztűk a magyar atlétika egyik jelenlegi vezetője - a tábor résztvevői voltak. Én próbáltam több-kevesebb sikerrel rendet tartani. Sok évvel később nevették mesélve, hogy mennyire tartottak tőlem abban az időben. Érdekes, hogy egyikük sok évvel később a hivatali főnököm lett."

- Feleségem pedagógus. 3o évig tanított  Újpesten, 15 évig iskolaigazgató volt. Az Ő segítsége és támogatása nélkül nem dolgozhattam volna eredményesen a sportágban. Ma versenybíró, ahogy én is.

Az atlétika jelenlegi állapota és gyakorlata egyre távolabb kerül attól, amelyben én aktív edző, vezető voltam. Ennek ellenére örömmel dolgozom ma is a sportágban mindaddig, amíg igénylik munkámat.   (ML)

fotó: Kovács S.albumából, Egri Gy, ML