Futóversenyek minden szinten
Magyar sikerek Pozsonyban – Kenyai fölény a mezei VB-n – Bokodi mocorgó - EREDMÉNYEK külföldről
Kálovics győzött, Földingné második Pozsonyban Az ötödik alkalommal kiírt Bratislava Maratonon két magyar atlétanő is kiválóan szerepelt. A félmaratoni versenyben biztosan győzött a Zalaszám ZAC versenyzője, Kálovics Anikó.
„ – Anikó felkészülési munkáját tette színesebbé a szlovák fővárosban rendezett versennyel – mondta edzője, Zsódér Zsolt. - A győzelmet a tervezettnek megfelelő lendületes tempóval szerezte meg.
Ezzel egy itthoni, keményebb iramfutást váltott ki.” A maratonon rajthoz állt Földingné Nagy Judit tavalyi első helye után idén is jól futott, közel egy perccel a kenyai győztes mögött másodikként ért célba/ 2;52:23 óra. A versenyen még több jó magyar eredmény született, közülük Koszár Zsolt félmaratonon 1;06:26-al bronzérmet szerzett. Részletek a mellékletben.
Kenyai henger Bydgoszczban Minden aranyérmet kenyai atléták nyertek a Mezei futó Világbajnokságon. A férfiaknál Joseph Ebuya ért elsőként célba, mindössze hat másodperccel megelőzve 12 km-en az etióp Teklemariam Medhint és tízzel az ugandai Moses Ndiema Kipsirót.
A nők 8 kilométeres versenyében kettős kenyai siker született, Emily Chebet állt fel a dobogó legfelső fokára, Linet Chepkwemoié kapat az ezüstérmet. A harmadik helyen az etiop Meselech Melkamu ért célba.
A junior fiúknál Caleb Mwangangi Ndiku, a lányoknál Mercy Cherono tette teljessé a kenyai aranykollekciót.
Európai futó egyik felnőtt kategóriában sem fért be az élmezőnybe. A férfiaknál egy brunei versenyző kivételével csupa afrikai futó végzett a legjobb tíz között.
A nőknél az első tízben négy kenyai és öt etióp futó volt, legjobb európaiként a holland, de kenyai születésű Hilda Kibet a 10. lett.
Bokodon sokan mocorogtak Közel százan gyülekeztek március 27.-én, szombaton délelőtt a bokodi iskola udvarán, hogy részt vegyenek az első alkalommal kiírt Kistérségi Futóversenyen. Szöllősi Miklós főszervező - aki nem mellesleg a megyei atlétikai szövetség főtitkára - fogadta az óvodás és iskolás gyerekeket, akik között ott voltak a helyiek mellett a szákszendi és a dadi intézmények diákjai is.
A versenyzők 200-400-800-1600 méteren és a váltókban mutathatták meg tudásukat a különböző korcsoportokban, s ez az alkalom volt egyben a Bokodi Mocorgó program nyitánya is, aminek mottója: A sport mindenre megtanít!
Ez utóbbiról Szöllősi Miklós elmondta, hagyományteremtő szándékkal szervezték meg, s a „mocorgási” lehetőségek között a sétát, a kocogást, kerékpározást, görkorcsolyázást, futást kell érteni, lévén, hogy miden lehetőséghez tartozik egy teljesítmény minimum a különböző távokon, különböző korosztályokban.
Az értékelés során minden alkalommal egy-egy „bélyegzés” illeti meg a saját könyvecskével rendelkezőket, s az állandó résztvevőket külön is jutalmazzák. (forrás: Kemma.hu)
A Kistérségi futóverseny eredményei
fotó: IAAF, Zsódér Zs.