Hírek az I. Ifjúsági Olimpiáról
Helyszíni információk a csapatok részére
A Szingapurban járt MOB küldöttség - Gyulay Zsolt alelnök és Molnár Zoltán főtitkár – tapasztalatai az I. Ifjúsági Olimpiai Játékok csapatvezetőinek értekezletéről és a várható körülményekről.
A vitatott kérdésekről Gilbert Felli, a NOB olimpiai ügyvezető igazgatója megerősítette, az olimpiai falu csak a versenyek kezdete előtt négy nappal nyitja meg kapuit.
Az utazást a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szervezi és intézi. Nincs lehetőség arra, hogy bármelyik versenyző is korábban érkezzen,
annak érdekében hogy az akklimatizálódás, az ideális átállás, a hét órás időeltolódás plusz egy nap, ez esetben nyolc napra emelkedjen.
De az is kötelezettség, hogy a versenyzőknek a olimpia teljes időtartama alatt Szingapúrban kell tartózkodniuk. Az Izraeli Olimpiai Bizottság főtitkára több csapatvezető nevében nagyon élesen bírálta ezt a kötelezettséget. Hozzászólásával azonban nem tudott változást elérni.
Az sem változott, hogy a szakvezetők létszáma csak a résztvevő fiatal versenyzők létszámának 35 %-a lehet. Így a Magyar Olimpiai Bizottság sem alkalmazhatja azt a jól bevált gyakorlatot, hogy minden sportolót legalább egy, sportágához tartozó szakvezető kísérjen el. A jelenlegiek szerint a magyar csapat létszáma mintegy 15 sportágban elérheti a 40 versenyzőt.
De csak 12 szakvezető utazhat, s ha ebből a létszámból levonjuk az orvos és gyúró személyét, akkor több sportág is szakvezető nélkül marad. A Magyar Olimpiai Bizottság ezt szükségből úgy kívánja megoldani, hogy kifejezett edzők helyett több sportágban is jártas univerzális szakvezetők kísérjék el a fiatalokat.
Az Olimpiai faluról A mintegy 3600 versenyzőt a Nan Yong Műszaki Egyetem tizenegy épületből álló, 200 hektáros parkban lévő, emeletes kollégiumában szállásolják el. Az épületeket nemrég renoválták, kifestették, rendkívül tiszták, a szobák berendezése azonban nagyon szerény, spártai.
A két ágy mellett jóformán semmi sem fér el. Igaz hogy valamennyi szoba légkondicionáló berendezéssel van ellátva, a házak központi helységeiben internetes hozzáférést biztosítottak, de a közös fürdő, és a WC esetleg csak a szomszédos épületben áll rendelkezésre.
Az elhelyezés spártai színvonala még a fiatal versenyzők számára is szokatlan lesz. Az önkiszolgáló rendszerű éttermek menüsorai többségben erősen fűszerezett ételekből állnak. De a kontinentális menüről is gondoskodnak.
A dopping ellenőrzésekről A jelenlegiek szerint 1200 vérvétellel kiegészített ellenőrző vizsgálatot terveznek, a NOB és a WADA előírásainak megfelelően. A minták analizálását, nemzetközi laboratóriumban végzik.
A Magyar Olimpiai Bizottság a fiatalok EYOF versenyei során kialakult gyakorlatot követi. Ezek szerint az állandó orvosi terápiát igénybe vevő, TUE engedéllyel rendelkező fiatalokat nem veszik figyelembe a kiutazásnál.
A kulturális és nevelési programokról A CEP elnevezésű program rendkívüli jelentőségű. A fiatalok a versenyek délutánjain, valamint az utolsó öt napon már egymás kultúrájával ismerkednek, és az előadások során , valamint kiváló sportemberekkel, bajnokokkal folytatott beszélgetések segítségével közelebb kerülnek az olimpizmus igazi értékeihez.
Majd később elsősorban a szolidaritás, a barátság, egymás tiszteletének szellemében folytassák későbbi pályafutásukat. Az utolsó öt napra már nem is marad sportverseny, a program hét részből áll, többek között egy lakatlan sziget felfedezése is szerepel a feladatok között.
A városról A Szingapúri Köztársaság Dél-Kelet Ázsiában, a Maláj félsziget csúcsánál, egy különálló nagyobb, és több kisebb szigeten fekvő városállam. Egyenlítői éghajlata, bőséges csapadékban, csaknem állandóan fülledt a levegő
Az értekezlet idején 30-35 fok volt a hőmérséklet, de augusztusban a fiatalok versenye alatt melegebb lesz, gyakoribb trópusi esővel. A tengertől elhódított újabb területekkel a 42 kilométer hosszú, és 23 kilométer széles városállam 647 négyzetkilométer kiterjedésű, lakosainak száma 4.5 millió. Az etnikai megoszlás 77 % kínai, 14 % maláj, 8 % indiai, % egyéb.
Az elmúlt évtizedek gyors fejlődésének eredményeként a világ legfejlettebb magas színvonalú szociális ellátást nyújtó államai közé emelkedett. Központjában hatalmas bankok, társasházak felhőkarcolói állnak, a korszerű sugárutakat, üzletházak szegélyezik.
Rendkívül szigorú törvények védik a környezetet. Lakói érthetően büszkék arra, hogy a városuk ötven százaléka parkosított, zöld terület. Hatalmas kertváros jellegű, a biztonságra sem lehet kifogás.
A szigorú törvények alapján lehet arra számítani, hogy aki közterületen köpköd, cigarettázik, rágógumit ragaszt, vagy nem öblíti le a vécét a nyilvános illemhelyen, nagy összegű pénzbírsággal sújtják.
Ha akadnak is vitás kérdések, kedvezőtlen előírások, egy dolog biztos: a fiatalokat kifogástalan létesítmények várják, s a részvétel mindenki számára biztatást, örök élményt jelent,s egyben rendszeres sportolásra ösztönözheti a világ fiatalságát. (forrás: mob.hu)