Verseny a 81. születésnapját ünneplő Rózsavölgyi István tiszteletére – Kiírás

A magyar atlétika utolsó olimpiai érmes futója, Rózsavölgyi István családjával Tatán él, békés nyugalomban. A hétszeres világcsúcstartó atléta legnagyobb sikerének azt tartja, hogy ötven éve a római olimpián 1500 méteren bronzérmes lett, arra pedig a legbüszkébb, hogy tavaly, nyolcvanadik születésnapja alkalmából, róla nevezték el a tatai atlétikai pályát. Otthonában csendben beszélgettünk, mert a szomszéd szobában az unokája aludt.

– Mikor és miért lett Reidl Istvánból Rózsavölgyi István?– Mielőtt erre válaszolnék, elmondom, hogy a televízióban volt egy vetélkedőműsor,

amiben az volt a sokmilliós kérdés, hogy milyen világraszóló eredményt ért el a magyar sportolók közül az Izrael, Reidl, Talbircsuk, Meixner összeállítású váltó. Hát, nem tudták a választ, azt, hogy kétszer világcsúcsot futó 4×1500 méteres váltóban Iharos eredetei neve Izrael volt, a Talbircsukból lett Tábori, Meixnerből Mikes, Reidlből meg Rózsvölgyi.

Amikor 1953-ban elvégezetem a tiszti iskolát, és a Honvédba kerültem, ott szóltak, hogy ezzel a sváb névvel a magyar válogatottban nem versenyezhetek. A névváltoztatási kérvényre három nevet kellett beadni, én a Radót, a Rózsát és a Rózsavölgyit írtam be. A leghosszabbat fogadták el.

– Az apja nem sértődött meg, hogy nem a család nevén lett világhírű futó?– Nem, sőt később ő is Rózsavölgyi lett, és az öcsém is. Ha egy Puskás nem maradhatott Purczeld, akkor én hogy futhattam volna Reidl névvel?

– A húszéves óbudai kalauzból hogyan lett világklasszis futó?– A háború után, tizennyolc évesen örültem, hogy a közlekedési vállalathoz el tudtam helyezkedni. Szerettem a munkámat, változatos volt, a lányokkal sokat hülyéskedtem, de az tán az egyiknek szerelem lett a vége. Egy csinos lány nálam mindig ingyen utazhatott, egyszer egy ellenőr meg is büntetett ezért. Később ő lett az első feleségem, és első lányom édesanyja.

Aztán 1949-ben bevonultam Kaposvárra. Őszintén megmondom, gyerekkoromban a tornaórákon utáltam a futást. A katonaságnál érdekből kezdtem el futni, mert a hadseregbajnokságokon elért eredményeket kimenővel jutalmazták. Ötvenkettőben két távon is bajnok lettem, ekkor figyelt fel rám Iglói Mihály, a Honvéd edzője. De csak egy év múlva, a tisztiiskola elvégzése után igazoltam a klubhoz.

– Mi volt Iglói titka, miért lett itthon, majd az Egyesült Államokban is sikeres edző?– Kemény, határozott és nagyon felkészült edző volt, aki szakmailag nem a világ után, hanem előtte haladt. Elmondta a feladatot, kérdésnek, vitának nem volt helye. Előfordult, edzés után olyan fáradt voltam, hogy azt mondtam, ezt nem csinálom tovább. Aztán másnap mégis futottam, mert Náci bácsi követelt, és az eredményeink őt igazolták.

– Valamit nagyon jól csinálhattak, mert például 3.38,8 perces bajnoki csúcsát 1500 méteren fél évszázad alatt nem tudták megjavítani.– Ez az utódok kritikája is! Már rengeteget faggattak erről, de csak azt mondhatom, a titkunk az edzésmunkában volt. Ha egy fiatal azt az edzésmunkát végezné, mint mi az ötvenes években, akkor most is a nemzetközi élmezőnybe tartozna. Például reggel futottunk tíz kilométert. Majd délután két 1,56 perces nyolcszázzal kezdtünk, utána hat száz méter következett rövid pihenőkkel, majd három négyszáz 52 másodpercre, utána pedig levezettünk.

– Mindezek után, például 1956. augusztus 3-án felébredt Tatán, és azt mondta, ma jól érzem magam, világcsúcsot akarok futni.– Azért az nem így volt. Náci bácsi látta, hogy jó formában vagyok. Telefonált Pestre, és bejelentette a szövetségben a világcsúcs-javítási kísérletet. Lejöttek a vezetők az időmérőkkel, és a társaimmal elkezdtünk futni. Az iram sajnos nem volt erős, ezerkétszáznál három perc volt a részidő, így az utolsó háromszázat nagyon meg kellett nyomnom, hogy meglegyen a világcsúcs.

– Világrekordjával biztosan nyerhetett volna a melbourne-i olimpián, azonban a döntőbe sem került be, s ezt a forradalomra fogta.– Nem fogtam én senkire semmit, de tény, hogy a forradalom miatt másfél hétig nem tudtunk rendesen edzeni. Megpróbáltam én futni a Honvéd-pályán, de a szomszédos Mátyás laktanyából elkezdtek lőni rám. Még meghalok, gondoltam, aztán rohantam menedékbe, mint a nyúl.

Mindezek után következett a hosszú utazás Melbourne-be. Teljesen elfogyott az állóképességem. Már akkor éreztem, hogy itt baj lesz, amikor az edzésen nem tudtam három ötvenkét másodperces négyszázat futni. Nem is kerültem be a döntőbe…

– Miért döntött úgy, hogy hazajön, amikor az edzője és legjobb barátja, Tábori László is kivándorolt az olim¬piáról az Egyesült Államokba.– Mert magyar vagyok, és csak itt szeretek és tudok élni. Többször versenyezhettem az Egyesült Államokban, de soha nem gondoltam arra, hogy kint maradok. Ráadásul itthon várt a feleségem és a hároméves Anikó lányom. És ha hiszi, ha nem, de csak kint, a repülőtéren tudtam meg, hogy Iglói nem jön haza. A búcsúzkodáskor azt mondta, ne adjam fel, a következő olimpián érmes lehetek.

– És érmes lett négy év múlva Rómában, pedig itthon egyedül, a világ egyik legjobb edzője nélkül készült.– Hivatalosan Antal Gyula lett az edzőm, de Iglói korábbi edzéstervei alapján készültem. Jó formában voltam Rómában, de a döntőben az átázott salak kiszívta az erőmet.

Előtte hatalmas eső esett, emlékszem, az olimpiai falu ebédlője is beázott, csak mezítláb lehetett bemenni. Az esélyes ausztrál Elliott vezetett, én mögötte futottam ezerháromszáz méterig, aztán éreztem, hogy leszáll a köd. Szerencsére nem kezdtem görcsösen hajrázni, hanem lendületből futottam tovább, s így bronzérmes lettem.

– Hétszeres világcsúcstartóként ma gazdag ember lehetne. Akkor teljesen amatőrök voltak?– Nem, mert például ha külföldre mentünk versenyezni, napi két dollár költőpénzt kaptunk. Gondolhatja, milyen piti pénz volt. A hatvanas években háromszor is meghívtak az Egyesült Államokba fedett pályás versenykörútra. Itthon sokan azt hitték, dől a pénz.

 Pedig napi tíz dollárt kaptunk, abból naponta hármat elköltöttem az étkezésre, a többit pedig megspóroltam. Hazafelé Németországban aztán vettem egy használt Opelt. Az utolsó versenykörúton nyolcból hét versenyt megnyertem, és képzelje, mindenhol egy órát kaptam ajándékba.

– És mindet eladta?– A fenét, nem voltak értékesek, még mind megvan.

– Érdekes, hogy hosszú edzői pályafutása alatt nem az atlétáknál, hanem az öttusázóknál ért el sikereket.– Török Ferenc ajánlott be futóedzőnek az öttusázókhoz, ahol remek versenyzőket segíthettem hozzá világbajnoki és olimpiai győzelemhez. A verhetetlen aranycsapatból Török nem volt jó futó, de nagyon akart. Ezért olimpiai bajnok is lett. Móna Pistának sem a futás volt az erőssége, viszont az edzéseken remekül alkudozott.

Balczóval csak néhány hétig dolgoztam együtt. Már akkor is különc volt, én pedig nem erőltettem rá a segítségemet. A hetvenes években másodszor is az öttusa-válogatott edzője lehettem, s módszeremről sokat elárul, hogy a versenyzők körében Gyilkos volt a becenevem.

– Óbudai létére már több mint három évtizede Tatán él. Miért hagyta ott a fővárost?– Ebben az esetben is igaz, hogy a megoldáshoz keresd a nőt. A tatai edzőtáborban ismerkedtem meg a harmadik feleségemmel, aki ott volt titkárnő. Sokszor segített megírni az edzéstervet.

 Különben, én azok közé tartozom, akik sportolóként szerettek Tatára járni. Remek volt az étel, és az edzések között pihenni is lehetett. Itt otthon vagyok, mindenki ismer, az utcán sokan köszönnek.

Négy gyermekem, hat unokám és négy dédunokám van, tehát sohasem unatkozom. Nagyon jólesett, hogy tavaly az edzőtábor atlétikai pályáját rólam nevezték el, ahová a versenyekre még kijárok. Csak azt sajnálom, hogy a műtétem után nagyon lelassultam.

Így az új rekortánpályát nem próbálhatom ki, pedig az én ötvennégy kilómmal és ezekben a könnyű cipőkben biztosan nagyon jó lehet azon a pályán futni. De sajnos, az idő elfutott mellettem…

Versenykiírás / Rózsavölgyi István 81.________________________________________PályaképRózsavölgyi IstvánSzületett: 1929. március 30., BudapestSportága: atlétika, versenyszáma: középtávfutóKlubja: Budapesti Honvéd SEEdzője: Iglói Mihály, Angyal Gyula

Legjobb eredményei: olimpiai 3. (Róma, 1960); Eb-4. (Stockholm, 1958); 7-szer egyéni ob-1. (1955: 800 m, 1956–60: 1500 m, 1958: kismezei)Világcsúcsai: 1000 m – 2.19,0 (1955); 1500 m – 3.40,6 (1956); 2000 m – 5.02,2 (1955); 4×1500 m – 15.29,2 (1953), 15.21,2 (1954), 15.14,8 (1955); 4×1 mérföld – 16.25,2 (1959)    (Salánki Miklós / magyarhirlap.hu)

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A masz.hu ezúton is gratulál a cikk szerzőjének, a volt kiváló középtávfutó  Salánki Miklósnak  abból az alkalomból, hogy márciusban sportújságírói tevékenységéért megkapta a MOB Médiadíjat.

fotó: MASZ, MH, ML