9.52-re is képesnek tartja magát Bolt

A világcsúcsAnnak ellenére, hogy világcsúccsal nyerte mindhárom pekingi aranyérmét, sokan meg vannak győződve róla, hogy Usain Bolt képes tovább javítani legalább a két legrövidebb távon elért eredményét. Hans Eriksen norvég fizikus sokat tanulmányozta a pekingi futásokat és szerinte Bolt 9.55-re lett volna képes, ha nem enged ki a vége előtt. Hozzá csatlakozott Mark Denny, az amerikai Stanford Egyetem biológus professzor,  tanulmánya ami a múlt héten látott napvilágot. Denny szerint egy férfi teljesítőképesség 100 méteren akár 9.48-ra, 200-on pedig 18.63(!) is képes lehet.

 

Ezek a feltételezések sem Bolt-ot, sem a sprinter edzőjét Glenn Mills-t nem lepték meg. „Akár 9.52-t is futhatok” – nyilatkozta nemrég Bolt. „Ehhez azonban még sok területen kell fejlődnöm, főleg a rajtomat kell még csiszolnom”, tette hozzá az év férfi atlétája.

 

Edzője talán még ennél is többet sejtetett. „Ha Bolt frissen tud futni egy 200-at, ráadásul hasonló körülmények között mint Pekingben tette akkor szerintem 19 másodperc alá tudna kerülni. Ezenkívül szeretnénk a 100-as rekordot levinni egy olyan szintre amit egy jó ideig nem szárnyal túl senki” – vallotta be terveiket Mills.

 

Útban a világcsúcs felé

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.