Kalandos úton Londonba
Kálovics Anikó már a helyszínen
Jelentős feladatot vállalt Kálovics Anikó az idei London maraton versenyen. Az óriási tradícióval rendelkező vasárnapi futáson egy erős „félmaratonnyi” távot kell vezetnie világklasszis maraton specialistáknak. A vulkán-problémák miatt már az odajutás sem volt egyszerű.
Zsódér Zsolt edző: „- Nem a legrövidebb úton, de csütörtök délutánra eljutottunk Londonba. A szervezők az elit versenyzők indulását nem bízták a kiszámíthatatlan légiközlekedésre. Változott a repülési terv, egy nappal előbb utaztunk Madridba, ahol összegyűjtötték az atlétákat.
A szállásunk egy nagy park mellett volt, talán nem véletlenül, így az edzés nem okozott gondot. Egy spanyol futót is kerítettek, aki meg tudta mutatni a jobb útvonalakat. Írhatnám, hogy milyen jó volt az olimpiai- és világbajnok fiúkkal együtt tréningeztük, de nem vártuk meg, hogy leszakadhassunk, kicsit magasabb az alapsebességük.
Másnap délután egy különgéppel érkeztünk a legnagyobb maraton helyszínére. A 30. évfordulón hatalmas csata várható, ilyen erős mezőnyt eddig sosem hoztak össze. Hosszú lenne az indulok eredményeit felsorolni, de tizenkét nő van 2:24-en, hat férfi 2:06-ön belüli idővel.
Anikónak a tavalyihoz hasonlóan 1:11-es félmaraton tempót kell diktálnia. Nem lesz könnyű feladata, mert szerintem néhányan gyorsabb iramban kezdenek, ami kicsit bezavarhat, de ezekkel a futókkal nem kell foglalkoznia.”
fotó: Zsódér Zs.