Ezt várjuk Tokióban – 1500 méter

Szögi István

Férfiak

Szögi István az egyik legtöbbet fejlődő magyar atlétaként jutott ki a XXXII. nyári olimpiai játékokra. Az SVSE 25 éves sportolója már januárban az 1500 méter fedett pályás magyar rekordjának megdöntésével bizonyította, hogy remekül sikerült számára a felkészülés a szezonra. Középtávfutónk a szabadtéri idényben magabiztos teljesítménnyel, a 42. helyen harcolta ki a 45 fős mezőnyben való részvétel lehetőségét.

„Mérhetetlen boldogságot jelent számomra az olimpiai részvétel. A legtöbb sportoló elmondja, de nálam sincs másképp: kisgyerekkorom óta erről álmodtam, hogy kijussak. A testvéreimmel mindig néztük a televízióban az összes sportág összes versenyét. Nagyon boldog vagyok, és örülök, hogy én is részese lehetek ennek” – mondta Szögi István arról, hogy mit jelent számára az olimpia.

A magyar versenyző már a kedd hajnali előfutamban szeretné tovább javítani 3:36.63-as egyéni legjobbját, amit június első napján, egy franciaországi viadalon ért el. Legutóbb a számára győzelemmel záruló magyar bajnokságon láthattuk őt a pályán, amikor az 1500 méter mellett a 4*400 méteres váltóval is aranyérmet tudott nyerni.

Az elmúlt években nincs megállás az 1500 méter fenoménjának, Timothy Cheruiyotnak, akire minden tekintet rászegeződik majd, amikor augusztus 3-án, kedden eldördül a startpisztoly. A 25 éves kenyai az elmúlt két év során tíz alkalommal bizonyult legyőzhetetlennek a távon, amely sorozatnak része volt a Gyémánt Liga döntő és a 2019-es vb is. A múlt hónapban megrendezett kenyai olimpiai válogató egy rossz napja vetett véget a győzelmi sorozatnak, a visszatérés azonban nagyon gyors volt: a kenyai meggyőzően diadalmaskodott a Wanda Gyémánt Liga oslói és monacói állomásán.

Utóbbin élete legjobbjával, 3:28.28-cal szilárdította meg hetedik helyét a ranglistán, demonstrálva, hogy valóban megérdemli a helyet a tokiói küldöttségben. Kirobbanó kezdésre való hajlama az egész mezőnyt felrázta, és most az ötkarikás döntőt ikonikussá varázsolhatja – gyors, vad és heves küzdelemmé, mely arra kényszerít minden résztvevőt, hogy utolsó leheletéig fusson a pályán.

Az elmúlt öt évben négyszer is a monacói Herculisban zajlott az év leggyorsabb versenye. Minden alkalommal Cheruiyot érkezett elsőként a célba, de gyakran akadtak gyors kísérői. Az egyikük idén Jakob Ingebrigtsen volt, a sportág egyik ragyogó tehetsége. 2018 óta a norvég sztár a világ egyik legjobbja 1500 méteren, könnyű arról megfeledkezni, hogy még csupán 20 esztendős. A 2018-as Eb-n mindössze 17 évesen megnyerte a 1500 és az 5000 méteres futamot is, és tavaly megjavította az európai csúcsot. 3:28.68-cal minden idők nyolcadik leggyorsabbja lett.

Ingebrigtsen majdnem ilyen gyors volt Monacóban a múlt hónapban, harmadikként ért célba 3:29.25-tel úgy, hogy a megelőző két hétben egy fertőzés miatt nem tudott edzeni. „Nem tudtam, mit várok, de végül egész verseny alatt képes voltam gyorsan futni” – mondta. „Ha a következő hetekben is jól tudok edzeni, tudom, hogy még jobb leszek Tokióban.” Hogy mi a célja? „Természetesen győzni.”

A másik futó, aki képes lehet megvalósítani ezt a szélsebes tempót, a 26 éves ausztrál Stewart McSweyn, aki Monacóban javította meg az óceániai rekordot 3:29.51-gyel. Egész idényben jól versenyzett, az oslói Bislett Játékokon 3:48.37-tel nyert, a dohai Gyémán Liga találkozón pedig másodikként végzett.

Az éremszerzésben érdekelt még Samuel Tefera, a fedett pályás világbajnok, az etióp küldöttség vezetője. A 21 éves élete formájában érkezik Tokióba, miután karrierje legjobb idejével futott Monacóban (3:30.71). Ott lesz vele csapattársa, az olimpiai válogatót megnyerő Teddese Lemi, aki idén 3:31.90-re javult.

Cheruiyothoz csatlakozik a kenyai olimpiai válogatót megnyerő Charles Simotwo, aki Monacóban 3:30.30-ra javította egyéni legjobbját.
Ne zárjuk ki az éremvadászatból a lengyel Marcin Lewandowskit se, aki a legtöbb nagy versenyen tudott érmet szerezni, legutóbb a 2019-es vb-n küzdött meg a bronzéremért. A 34 éves sportolónak ugyan még nincs olimpiai érme, de a szintén Monacóban elért 3:30.42-es új nemzeti csúcsot érő ideje éremszerző formára utal.

Közben Josh Kerr, a 2019-es vb döntőse 3:31.55-es idővel a leggyorsabb brit lett az idei esztendőben. Jake Wightmannel lesz egy csapatban, aki tavaly, Monacóban csatlakozott a 3:30 alattiak klubjához (3:29.47).

Matthew Centrowitz, aki taktikusan a startpisztoly eldördülésétől uralta a versenyt, itt lesz Tokióban, hogy megvédje a címét, de a történelem nem lesz az oldalán. Ezen a távon eddig egyetlen embernek sikerült az olimpiai címvédés: Sebastian Coe-nak 1980-ban és 1984-ben. Ha gyors lesz a tempó, akkor bajba jut, ugyanis Centrowitz 2018 óta nem tudott 3:32 alá kerülni.

Az USA legnagyobb reménye a gyorshajrázó Cole Hocker, aki márciusban ugyanazon a napon nyerte meg az NCAA 1500 és 3000m távot is, majd néhány nappal a huszadik születésnapja után a szabadtéri NCAA bajnokságot 1500 méteren, végül behúzta az olimpiai válogatót is. A sokoldalú atléta egyéni legjobbja ugyan csak 3:35.28, ha a verseny azonban vár-és-hajráz típusú lesz – ami Cheruiyot miatt nem valószínű - , akkor Hocker esélyei erősen javulnak.

Nők

A női 1500 méteres futás versenyét Tokióban minden valószínűség szerint az a Sifan Hassan fogja dominálni, aki emellett a szám mellett 5000 méteren és 10 000 méteren is rajthoz áll majd a japán fővárosban.

Ő az első sportoló, aki sikerrel vette az 1500 és a 10 000 métert a dohai vb-n, amivel Hassan egyértelművé tette, hogy Tokióban áll a kihívások elé. Először úgy tűnt, hogy ez az 5 és 10 ezer méter kombinációja lesz, de ezt már megcsinálták előtte, és miután megverte 1500-on az olimpiai bajnok Faith Kipyegont a firenzei Gyémánt Ligán júniusban, az etióp születésű holland a három táv példa nélküli kombinációján kezdett el gondolkodni, és vasárnap be is jelentette, hogy vállalja a lehetetlennek tűnő feladatot.

Egy olimpiai éremmel nem rendelkező sportolótól ez hatalmas bátorság, főleg mivel az 1500 és 5000m menetrendje ütközik egymással. Az 1500 selejtezői augusztus 2-án reggel lesznek, az 5000m döntője pedig este. Hassan azonban elszántnak tűnik. Az 1500 m áll közel a szívéhez, hiszen ezen a távon robbant be a nemzetközi mezőnybe.  

Az újjáéledő ötkarikás bajnok Faith Kipyegon sokkal nehezebb ellenfél lesz, mint Dohában, ami csupán egy évvel volt szülése után. Akkor Hassan mögött végzett másodikként, a monacói Gyémánt Ligán azonban briliáns teljesítménnyel nyert (3:51.07), minden idők negyedik legjobb idejét produkálva. A 27 éves atlétának kivételes bajnoki előélete van, 2014 óta minden főbb 1500 méteres számban vagy első vagy második helyen végzett.

Mások is csúcsformában érkeznek Tokióba. A brit Laura Muir idei legjobbja 3:55.59, amivel a harmadik leggyorsabbként száll versenybe a címért. Etiópia fedett pályás csúcstartója, Gudaf Tsegay ezúttal az 5km-re fog fókuszálni, így honfitársa, Freweyni Gebreezibeher Hailu lesz versenyben az érmekért 1500-on. Testvére, Lemlem Hailu és a 800méteren U20-as bajnok Diribe Welteji, aki Hengelóban állította fel az U20-as etióp rekordot (3:59.67), alkotja még az afrikai csapatot.

Két másik tokiói induló ment négy perc alá idén, az amerikai bajnok Elle Purrier St Pierre (3:58.03) és az ausztrál Linden Hall (3:59.67). Mindketten éremért fognak futni, ha az olimpiai döntő vár-és-hajráz típusú verseny lesz, különösen mivel Hassan hajlamos agresszívan futni, hogy megmutassa kivételes állóképességét. A verseny az ő döntésén fog múlni.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.