Ezt várjuk Tokióban – női gerelyhajítás

„Az olimpia számomra a legnagyobb sportesemény, az atlétikának és nagyon sok másik sportágnak a csúcsa. Nagyon örülök, hogy kijutottam és itt lehetek, nagyon jó érzés, hogy megrendezik és tudok versenyezni. Nagyon vártam már, az elmúlt egy-két hét kicsit zsúfolt volt, sok pakolással és készülődéssel járt, de minden pillanata megérte” – mondta szokásához híven vidáman Szilágyi Réka, akire izgalmas versenyzés és persze egy olimpiához mérten komoly kihívás is vár Tokióban. Legalább 63 méterre kell dobni a gerelyt a biztos továbbjutáshoz, de ha kevesebb, mint 12 versenyző éri el ezt a szintet, az utána következőkkel felöltik a döntő mezőnyét.

Szilágyi Réka nagyon jó formában érkezett Japánba, amit már önmagában a kijutás ténye is bizonyít, de azt is hozzá kell tenni, hogy idén már 3 versenyen is dobott 60 méter felett, ötödszörre is magyar bajnok lett és Tatabányán nemzetközi mezőnyt utasítva lett aranyérmes a Magyar Nagydíjsorozat első állomásán. Élete legjobbját tavaly szeptemberben dobta, 62,45 métert és a felkészülésbe fektetett munka és lelkesedése alapján ez elég lehet akár a 63 méter feletti eredményhez is.

A mezőny nagyon vegyes, hullámzó a legjobbak teljesítménye, így meglepetések is várhatók. Öt éve a riói olimpián Maria Andrejczyk két centiméterre volt a női gerelyhajítás bronzérmétől. A 25 éves atléta ezúttal az egyik aranyfavoritként érkezik a tokiói ötkarikás játékokra. Az első számú női gerelyhajító címéért Andrejczyk még márciusban jelentkezett be, amikor 71.40 métert dobott Splitben. Ez a ranglista harmadik legjobb eredménye, mindössze a csúcstartó cseh Barbora Spotakova (72.28m) és a kubai Osleidys Menendez (71.70m) előzi meg.

Andrejczyk, 2015 U20-as bajnoka sokakat meglepett, amikor a riói selejtezőben átvette a vezetést a nemzeti rekordot érő 67.11 méterrel, amivel egyébként a döntőt is megnyerhette volna. Ott viszont 64.78-as dobásával épp csak lemaradt a dobogóról, ahonnét a kétszeres olimpiai bajnok, Spotakova taszította le.

Rió után nehéz időszak várt a lengyelre, vállműtétje pihenőre kényszerítette 2017-ben, és a rákövetkező évben is messze volt csúcsformájától. Ráadásul a csontrák egy ritka formájával diagnosztizálták, de sikeres műtétet hajtottak végre rajta.

2019-ben bosszantó könyöksérüléssel küzdött, a dohai vb-n csupán 22. lett egy szerény, 57.68-as dobással. Mindezt achilles bántalmakkal fejelte meg, ami újból visszavetette a felkészülésben. A tokiói játékok elhalasztása ezért kedvező fordulat volt Andrejczyk számára, hogy újra a legjobb formájába lendüljön.

Májusi rekorddöntő dobása után viszont hat hétig nem versenyzett. Azóta Monacóban érte el legjobb eredményét (63.63), ahol úgy tűnt, nincs minden rendben a dobó karjával. A játékok előtti utolsó versenyén, Cetniewóban 59.96 métert dobott.

A lengyelt ismerős nevek várják Tokióban, korábbi bajnokok és feltörekvő csillagok.

A regnáló olimpiai bajnok, Sara Kolak 66.18-as horvát rekorddal győzött Rióban, ám jelenlegi formáját tekintve, nem éppen úgy fest, mint aki címvédő formában van. Rió óta volt egy 2018-as könyökműtétje, majd Szlovéniából Oslóba költözött, hogy a kétszeres olimpiai bajnok, a norvég Andreas Thorkildsen vegye edzői szárnyai alá. A dohai vébén hetedik lett, és azóta is küzd, idén legjobb dobása 60.04 méter volt.

A Dohában 66.56-tal nyert Kelsey-Lee Barber a jelenlegi világbajnok, de egyelőre az ausztrál sincs kirobbanó formában, idei legjobb dobása mindössze 61.09m.

A tokiói mezőny további erős indulói között van Doha negyedik helyezettje, a német Christin Hussong, aki a májusi csapatbajnokságon 69.19-et dobott, valamint az amerikai bajnok Maggie Malone, akinek idei nemzeti rekordja 67.40 m. Hussong teljesítménye egyenletes az évben, három 66 méter feletti dobása is volt a csapatbajnokság előtt, és Malone is dobott egy 66.82 métereset májusban.

Kína még soha nem nyert olimpiai érmet női gerelyhajításban, de jó néhány atlétája most ott lesz Tokióban, hogy megszerezze az elsőt: Lyu Huihui, a világranglista idei negyedikje 66.55 méterrel; Liu Shiying, a világbajnoki ezüstérmes, egyéni legjobbja 67.29m; végül Yu Yuzhen, aki 64.98 métert dobott idén.

És mi a helyzet a világcsúcstartó Spotakovával, a háromszoros világ- és kétszeres olimpiai bajnokkal? A cseh atléta júniusban töltötte be a negyvenet, 2018-ban szülte meg második gyermekét. Dohában kilencedik volt, a monacói Wanda Gyémánt Ligát pedig győzelemmel zárta.

Már csak azért sem lehet kispadra ültetni, mert eltökélt szándéka behozni korábbi edzője, a világcsúcstartó Jan Zelezny rekordját, aki négy egymást követő olimpián érmet tudott szerezni.

Az évek során a női gerelyhajítás számos meglepetést produkált a nagy világversenyeken, szóval bármi megtörténhet Tokióban.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.