Mindkét csapatunk hetedik helyen várja a folytatást
Adamik Zoltán tudósítása Hengelóból – Összetett EK/ eredmények
Nem indult szerencsésen a nap, hiszen a 100 méteren kiválóan futó Skoumál Péter távolugrásnál részleges combhajlító szakadást szenvedett, így nem tudta folytatni a versenyt.
Magyarországon mostanában szokatlan hőségben kellett versenyezni az atlétáknak. Ez, valamint a 100 méteren 2-3 m/s erősségű szembeszél nem tett jót az eredményeknek. Mindkét csapat számára a bent maradás a tét és jelenleg van reális esély ennek teljesítésére.
Holnap reményeink szerint olyan számok következnek, ahol beérhetjük az előttünk állókat. A nők mezőnyében örömteli Farkas Györgyi szereplése.
Hosszú kihagyás után 200 méteren egyéni csúcsot futott és a magasugrásban - ahol leginkább féltettük - 172 cm után Bakai József nem engedte tovább ugrani. Krizsán Xéniának a junior VB szintteljesítése is kiemelt feladat és nagy örömünkre jól áll a tervezett pontszámhoz képest. Ehhez kellett a súlylökés, a 200 méter egyéni csúcsa és a magasugrás csúcsbeállítása is.
A verseny honlapja/ eredmények
A magyar atléták első napi eredményei:Tízpróba / 7. HUN 10 805 p (6. NED 10 925 p.)14. Szabó Attila 3708 p. 11,46-688-13,90-189-51,7617. Kovács Norbert 3653 p. 11,56-684-12,92-189-51,7624. Kafer Levente 3444 p. 11,58-684-12,25-180-52,37 Skoumal Péter 11,27-683-dns
Hétpróba/ 7.HUN 9361 p. (6. ESP 9585 p.)9. Farkas Györgyi 3311 p. 14,57-172-12,87-25,8117. Krizsán Xénia 3190 p. 15,06-172-12,2926,0028. Vild Olivia Franciska 2860 p. 14,86-154-10,73-26,4630. Soltész Renáta 2730 p. 15,76-166-984-27,62
foto: Adamik Z.