Rajtra készen a juniorok
Kezdődik a nagy távolságok VB-je / Nevezések - Időrend - Fényképek
Ma az ünnepélyes megnyitóval kezdetét veszi a 13.IAAF Junior Világbajnokság Kanadában. A helyszínen tartózkodó magyar válogatottról kapott információkat az alábbiakban osztja meg az olvasókkal a masz.hu:
„- Megvolt a magyar csapat első teljes napja – kezdte Molnár Ferenc up.kapitány Monctonból. - Mindenki beköltözött, a szobákat berendeztük - átrendeztük, megtartottuk az első komoly csapatértekezletet, és az első komoly edzéseket is. Igaz, a dobóknak tegnap délelőtt legalább 45 km-re kellett menni edzésre, a futók, ugrók egy másik pályára "csak" 42 km-re utaztak délután.
Ezzel nem is lenne gond, csak a buszok majdnem olyan ritkán jártak, mind amilyen ritkán lakják az országot. Így esett meg, hogy a kicsit később végzett váltós lányok edzőikkel, közel 3 órás hazaútban vehettek részt."
„- A stadionból jövet köröztünk mindenfelé, miközben nem kis darab kínai dobóatléták dülöngéltek az "álló" helyeken...A kevés buszból - ami van, az jelenleg vagy jön, vagy kimarad...” – vette át a szót Igaz Bálint a csapat gyúró-mindenese.
– Még tegnap nekem jutott, hogy mehettem a stadionig megint, ahol az előző nap elmaradt versenyruházat bemutatót kellett pótolni. Pont egy percet vett igénybe ez a procedúra, cserében odafelé 1 óra 15 percet, visszafelé csak 45 percet utaztam. Reméljük, mielőbb rendeződik a szállítás”
Az up.kapitány elmondta még, hogy változatos ételeket biztosít a nonstop nyitva tartó étterem, sorba állni nem kell. Versenyzőink már várják a kezdést. Az edzők tapasztalata - Benkő Ákos és Bakai József vezérletével garancia arra, hogy megfogadni érdemes jó tanácsokból sem lesz hiány.
Kedden már bemutatkoznak a sprinterek: Deák-Nagy Marcell 400m-en, Karlik Dániel és Schmelcz Fanny 100m-en, Kerekes Gréta 100m-es gátfutásban áll rajthoz.
fotó: Igaz B, Molnár F.