Zárónapjához érkezett a Junior VB
Gergelics Cintia tizedik kalapácsvetésben - Eredmények
A szombati nap már szellősebb volt a magyarok számára, délután egy versenyzőnek, a női kalapácsvetés döntőjében érdekelt Gergelics Cintiának szurkolhattunk. Azt reméltük, ha a legjobbja közelében teljesít, akkor nyolc közé kerül.
Ezt Cintia is így szerette volna, ezért az első dobására nagyon odafigyelt. A távolság 57 méter feletti volt, de píros zászlót mutattak fel a bírók, mert forgás közben Cintia kilépett a körből.
A második sorozatban kissé bátortalanul, biztonsági dobásra törekedett, az is lett /55,56 m. Ez viszont kevésnek bizonyult a legjobb nyolc közé, főleg úgy, hogy a harmadik kísérletnél a kalapács a hálóban landolt. A dobogósok nagy harcot folytattak a győzelemért, - bőven 60 m felett dobtak- , de a negyedik helytől elegendő volt az ez alatti teljesítmény is.
Hudi Ákos és Szabó Dániel révén vasárnap is kalapácsvetésben leszünk érdekeltek. A magyar csapat szeretne legalább még egy érmet, hogy méltóképpen búcsúzzon az idei junior VB-től. Molnár Ferenc up.szövetségi kapitány
fotó: ML