Pars Krisztián az első csoportban
Öt magyar atléta kezd kedden Barcelonában – Rajtlista – Honlap
Vakító napsütés és 27 fokos meleg fogadta atlétáink már Barcelonában tartózkodó csoportját hétfőn délelőtt az Olimpiai stadionban.
Minden körülmény a nagy versenyek előtti napok hangulatát idézte. A pályát az atléták és a technikai emberek vették birtokba, a lelátón a sajtó képviselői keresték munkahelyeiket, a stadion körül még nagy lendülettel dolgoztak a környezet csinosítói.
Zajlott a Technikai értekezlet is, melynek végeztével Dornbach Ildikó új ínformációkat osztott meg a masz.hu-val. Ezek szerint csökkent a kedden rajthoz álló magyarok száma.
A végső megerősítések után a nyitó napon öten lépnek pályára, ketten később kezdik versenyeiket.
A 20 km-es gyaloglás városban megrendezésre kerülő versenyében indul Helebrand Máté; két kalapácsvetőnk közül Pars Krisztián a „reggeli” csoportban, Németh Kristóf az utána következőben áll a dobókörbe (selejtező szint: 75,50 m);
Márton Anita a súlylökés „A” csoportjában veszi fel a küzdelmet az esti döntőbe jutásért (szint:17,50 m); a négyszáz méter negyedik előfutamában a négyes pályát kapta Lukács Máté (tovább megy az első négy és a négy lj.idő).
Két atlétánk előfutama elmarad: Szemeti Péter/1500 m és Petráhn Barbara /400 m majd az elődöntő időpontjában kezdi meg EB versenyzését.
A verseny Magyarországon az Eurosport közvetítései révén követhető egész héten, a magyar nyelvű adás avatott kommentátorai is megérkeztek Barcelonába.
fotó: ML