Bronzérem Szingapúrban!
Töreky Balázs harmadik, Fertig Fruzsina hetedik a döntőben – Eredmények - fotók - helyszíni beszámoló
Az I.Ifjúsági Olimpia atlétikai versenyeinek zárónapján két veszprémi kalapácsvetőnek szurkolhatott a magyar csapat. Mindkettő megállta helyét a döntőben.
A fiúk versenyében Töreky Balázs megszerezte az atléta küldöttség második érmét: 70,13 m eredménnyel a harmadik helyen végzett! Fertig Fruzsina a lányok versenyében 51,01 métert dobva a hetedik helyen fejezte be a finálét.
"- Először Fruzsi kezdett, helyi idő szerint este 7 óra magasságában – írt a részletekről Igaz Bálint. - Az első sorozat végén már annyira esett az eső, hogy letakarták a kőrt és egy kicsit szüneteltették a versenyt. Azután hosszas tanácskozás után folytatódtak a küzdelmek. Fruzsi javított a selejtezőhöz képest és 51.01 m-el a hetedik helyen végzett.
Utána következett Töreky Balázs. Szakadó esőben, embertelen körülmények között, a dobókőrt hol törölgetve, hol úgy hagyva dobtak a versenyzők. Balázs jól kezdett, az első kísérlete biztonsági volt, hogy érezze, mennyire csúszik a kőr. A második egy érvénytelen volt, viszont a harmadik dobásra 70.13 m-t dobott és a harmadik helyre "ugrott".
A negyedik sorozatban sem a jó egyénivel rendelkező lengyel, sem az egyiptomi dobó nem tudta leszorítani Balázst a dobogóról! A dobók Szingapúrban elért két érmes helyezése óriási siker a magyar atlétikának”
Zentai Tibor tanítványai zárták az indulásra jogot szerzett hét atléta szereplését Szingapúrban. A hat versenynap után elmondható, hogy az I.Ifjúsági Olimpián fiataljaink jól képviselték a magyar atlétikát. Négyen döntőbe jutottak és ott kiváló helyezéseket értek el:
Váradi Krisztina/ diszkosz, ezüst – Töreky Balázs/kalapács, bronz – Nguyen Anasztázia/ 100m, ötödik hely – Fertig Fruzsina/ kalapács, hetedik hely.
A „B” döntőbe jutottak közül, összesítve: Káplár János/ diszkosz, 9.hely – Czúth Réka/ magas, 11.hely – Szabó Diana/ rúd, 14.hely(megsérült). A részletekre a masz.hu visszatér.(ML)
Eredmények/ fiú kalapács Eredmények/ leány kalapács
Eredmények/ I.Ifjúsági Olimpia-atlétika
.................................................................................................
Szabó Diána már itthon van. A rúdugrás döntőjében megsérült Szabó Diana a szingapúri kórházban elvégzett tüzetes orvosi vizsgálat megállapítása szerint térdszalag-szakadást szenvedett, és amint Berkes István professzor már korábban jelezte, az elvégzendő műtétet sürgősnek ítélték.
Molnár Zoltán, a csapat vezetője gyorsan intézkedett, és a fiatal versenyző a sportágfelelős tisztséget ellátó édesapja, Szabó Dezső kíséretében vasárnap este hazaindult Szingapúrból. "Hétfőn kora délután érkeztünk vissza… Diana szerencsére már nem fájlalja a lábát, kicsit meg is vigasztalódott, bár tudja, hogy a műtét után legalább fél évi kényszerpihenőt kell tartania "– mondta Szabó Dezső, az olimpiai negyedik tízpróbázó, edző.
Majd beszámolt arról, hogy az előzetes megbeszélés után kedden délben jelentkeznek a Sportkórházban, ahol a sebészeti osztály vezetője, Halasi Tamás főorvos dönt a továbbiakról. " Minden bizonnyal Tállay András főorvos végzi majd el a műtétet. Benne teljes mértlékben megbízunk, hiszen idősebb lányomat is ő operálta, és nagyon jól rendbe hozta sérülését "– mondta Szabó Dezső. (mob.hu)
fotó: Igaz B.