Országos Edzői Kongresszus a TF-en

Dornbach Ildikó az előadók között – Meghívó / Program

Csütörtökön és pénteken „Teljesítőképes tudás – Érdekvédelem – Szervezettség”  mottóval rendezi a Magyar Edzők Társasága IV. kongresszusát a TF Aulában. A két nap során elhangzó témák felkért előadói között található Dornbach Ildikó, a MASZ szakmai igazgatója is. „- Nagy megtiszteltetésnek tekintem és kizárólag sportágunk javuló eredményességének számlájára írom,

hogy ilyen illusztris körben, - ahol többnyire sikersportágaink, mint úszás, kézilabda, kajak-kenu, vízilabda szoktak helyet kapni – ezúttal az atlétika is pódiumhoz jut – mondta a szakvezető.

- Azzal az elvárással kaptam a felkérést, hogy számoljak be, hogyan áll az atlétika az olimpiai ciklus félidejében. Beszéljek a változásokról, az új elképzelésekről és arról, hogy milyen eredményeket értünk el eddig és mire lehet számítani a jövőben. A megtisztelő felkérésnek természetesen igyekszem a felkínált 15-20 percben eleget tenni.”

Dornbach IldikóKonferencia a TF-en

Az Új szemlélettel London felé címmel meghirdetett előadásra pénteken, november 26.-án 11,40 h-kor kerül sor.

A kongresszus első napján, csütörtökön délelőtt a versenysport stratégiája, a fejlesztés irányelvei szerepelnek napirenden. Többek között a MOB szerepéről, a szakemberképzésről és továbbképzésről, a sportegészségügyről, a labdarúgásról és az utánpótlás neveléséről hangzanak el előadások. Délután két meghívásos szimpózium keretében párhuzamosan folyik a tanácskozás a korszerű szakemberképzés illetve a sport pszichológia gyakorlati alkalmazásáról.

A második nap délelőttjén a londoni felkészülés áll a középpontban. Délután pedig kerekasztal megbeszélés keretében az érdekvédelem, és a szervezettség kerül napirendre, ahol olyan atlétikában is ismert szakemberek fejtik ki nézeteiket, mint Kámán Ferenc, Marik Lászlóné, Petrika Ibolya.

A kétnapos Közgyűlés - melynek moderátorai, előadói között több jelentős atléta múlttal rendelkező sportvezető is található, így többek között Molnár Zoltán, Szabó Tamás, Tamás István, Tihanyi József - a Magyar Edzők Társasága beszámolójával és tisztújítással ér véget. ( ML – mob.hu)

Meghívó/Program

London - Olimpiai stadion 2012

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.