Egyéni csúcs Firenzében
Molnár Barbara megküzdött a rossz idővel
A tél Olaszországba is betette a lábát. Vasárnap Firenzében sem volt 3-4 foknál több, ráadásul egész nap zuhogott az eső. Azonban a mostohára fordult időjárás sem akadályozta meg Molnár Barbarát abban,
hogy a hagyományos maratonin ne fusson igéretes egyéni rekordot. - Keményen készültem erre a lehetőségre - mondta a versenyt követően a MAC-Népstadion atlétája.
- Szombaton ragyogó idő volt Firenzében, ez is növelte a harci kedvemet.Ugyanis azzal a konkrét céllal érkeztem ide, hogy mindenképpen javítok az eddigi legjobb időmön.
- Ami végül is sikerült, hiszen a körülmények ismeretében elért 2:47:10 órás, új egyéni csúcsa jobb időben sokkal többet érhetett volna.- Az előzetesen várt tíz fok körüli hőmérséklet ideális feltételeket sejttetett, ám vasárnap reggelre beköszönt a télies idő.Természetesen a négy és félezer indulót ez nem zavarta, csak sokkal nehezebb feltételek mellett kellett megpróbálnunk teljesíteni a távot.
Úgy gondolom, jobb idő esetén két-három perccel gyorsabban is megtehettem volna a 42195 métert.(Jocha (Press) Károly írása)
A teljes cikk . Részletek a versenyről
fotó: Jocha K.