Mit várnak 2011-től az elmúlt év legjobbjai ?

Új esztendő

Tervek, elképzelések az új esztendőben

- Tele vagyunk célokkal  2011-ben is - Kiss Dániel/2010 férfi atlétája, EB harmadik.-  Szeptemberben megműtöttek, így a fedett pályás célokból lejjebb kellett adni.

Ettől függetlenül szeretnék rajthoz állni februárban és olyan eredményt produkálni, ami elég ahhoz, hogy becsülettel helyt tudjak állni a fedett EB-n.

De a hangsúly igazan a szabadtéren van. Szeretnek javítani az időmön es szeretnek előrébb végezni a VB-n, mint két éve.

- Még alakul melyik tervem lesz erősebb - Papp Krisztina/2010 női atlétája. - Szeretném pályán és az utcai futásban is megállni a helyem. Babonából annyira nem szeretnék előre elkiabálni semmit.

– Ezt az alapozást végre úgy kezdtem, hogy sokkal jobb az egészségügyi helyzetem, mint az előző két évben. - Pars Krisztián/EB harmadik.- Már most vagyok olyan állapotban, hogy elmondhatom: az idei Világbajnokságon minimum azt a dobogós  helyezést tervezem, ami Barcelonában volt. Teljesítményben pedig 2011-ben a 82 méter a terv.

- Idén szeretnék a VB-n a legjobb négyben a lenni, a mezőny borzasztóan erős -  Fazekas Róbert/EB harmadik.

Papp KrisztinaKiss DánielFazekas RóbertPars Krisztián

- A Diamond League idén is folytatódik - Kővágó Zoltán/a tavalyi sorozat ezüstérmese. - Ismét Sanghajban lesz a négy vagy öt diszkoszvető verseny első állomása. Legalább egyet jó lenne megnyerni. A legfontosabb verseny a Világbajnokság lesz , egy dobogó jó eséllyel kinéz.

- Idén lesz bőven feladat a számomra - Baji Balázs/2010 férfi utánpótlás atlétája.- Egy jó fedett szezon részeként szeretnék kijutni az EB-re,  azután nyáron korosztályos  EB, Universiade, de szemezek a felnőtt VB szinttel is.

- Legfőbb célom, hogy az u23 EB-t megnyerjem - Márton Anita/2010 női utánpótlás atlétája. - ...Valamint szeretném tovább javítani a 18.20-as egyéni csúcsomat is.

Kővágó ZoltánMárton AnitaBaji Balázs

- 2011-ben teljes mértékben a junior EB-re készülök, mindent ennek rendelek alá - Deák Nagy Marcell/2010 junior férfi atlétája. - Szeretném tovább javítani a legjobbamat.

- Legfőbb célom a Junior Európa bajnokságon való jó szereplés, akár 800 vagy 1500m -  Gyűrkés Viktória/2010 junior női atlétája. - Ebben a két számban jó lenne megjavítani az egyéni csúcsomat is, és szeretnék részt venni a válogatott viadalokon.

- A 2011-es év legfőbb versenye számomra a Junior Európa Bajnokság lesz Tallinban - Töreky Balázs/2010 ifjúsági férfi atlétája.-  Előtte a kijutásért kemény versenyek lesznek, mivel  öten is vagyunk az országban, aki erre esélyesek. Közel azonos eredményeink vannak, de csak három fő mehet a versenyre. Remélem, akadályok nélkül jól fog sikerülni a téli alapozás és büszke lehetek a 2011-es évben is arra az eredményre, amit elérek.

- Jövőre első éves junior leszek- Váradi Krisztina/2010 ifjúsági női atlétája. -  Így kevesebb lehetőségem lesz a jóbb eredmény elérésére, de a célom természetesen a Junior EB. Hogy ott milyen eredményt érek el, az csak az edzőmön, rajtam és a felkészülésünkön fog múlni. De azért az egyéni csúcsomra minimum 2-3 m szeretnék rátenni.

 Deák Nagy MarcellGyürkés ViktóriaVáradi KrisztinaTöreky Balázs

- Atlétikában egyre kevesebb a tervem, talán a veterán vagy orvos sporteseményeken való részvétel - Dr.Deák Katalin/2010 senior atlétája.-  A magánéletemben a lányaim nevelgetése, az útjuk egyengetése, a munkámban való helytállás, s a sport helyett újabb hobbi (zene, koncert, tánc) keresése a terv.

- 2011-ben Olaszországban lesz megmérettetés, itt rendezik a Világkupát - ez a legfőbb célom. - Biacsi Bernadett/2010 para atlétája. - Készülök Helsinkire is, a fedett pályás VB-re, itt 1500 m-en szeretnék jó időt futni. A magánéletemben is nagy szerepet játszik a sport , ha nincs edzés és verseny, akkor a testvérekkel vagyok,és sokat nevetünk ,beszélgetünk.

dr.Deák KatalinDijak az Év legjobbjainak - 2010Biacsi Bernadett

- A 2011-es évben szeretnék az összes hazai ultramartoni versenyen indulni  - Vozár Attila/2010 férfi  ultrafutó atlétája. - …és kijutni a világ legnagyobb ultramartoni versenyére, a Comrades maratonra. Szeretném a címemet elsőként megvédeni az Ultrabalatonon.

- Nem tudok egyelőre futásügyileg tervezni, mert családot szeretnék -  Görög Veronika/2010 női ultrafutó atlétája. - Futás szempontjából egy lazább évet tervezek.

- Lehet, hogy sokaknak furcsán hangzik -  Staicu Simona/2010 női hegyifutó atlétája - , de amellett, hogy számomra a legfontosabb a két kislányommal és a családdal eltöltött idő, még mindig komoly tervekkel készülök az esztendőre. Idén 40 éves leszek, de még érzek magamban motivációt, hogy folytassam az atlétikát versenyszerűen. A 2011. év kihívása számomra a londoni olimpiai szint teljesítése lesz maratoni számban.

- Legfontosabb cél először a sérülésmentes felkészülés, az alapozás - Gerlei Tamás/2010 férfi hegyifutó atlétája. - Majd tavasztól a cross- és a "hagyományos" hegyifutások mellett szeretnék még több "vertical kilometer" jellegű versenyen indulni (3-6 km es távon kell 1000 méter körüli szintemelkedést megtenni), ezek az extrém meredek pályák fekszenek nekem igazán. Kiemelt feladatot jelent számomra a hegyifutás hazai népszerűsítése, reményeim szerint 2011-ben még több honfitársam kap majd kedvet ehhez a szakághoz. (ML)

Görög Veronika és Vozár AttilaGerlei Tamás és Staicu Simona

fotó: ML, MASZ

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.