Világ idei legjobbja és szint közeli eredmények

Stanbolova / 51,27 - Kazi / 1:48,74 - Baji / 7,82 – Helebrandt / up.csúcs - FOTÓK Budapest bajnokság/ Budapest Indoor Championships  – Eredmények/Results

A jó futóeredményekkel a fókuszban mozgalmas versenyt rendezett a budapesti szövetség a Syma csarnokban.

Kazi TamásBaji BalázsVanja Stanbolova

A hét ország atlétáit rajthoz állító idénynyitón a felnőtt élvonal mellett a gyerekektől a veteránokig a korcsoportok széles skálája használta ki az indulási lehetőséget.

A verseny rangját idén is nagyban emelte az Európa bajnok négyszázas Vanja Stanbolova rajthoz állása. A két számban is pályára lépő bolgár atlétanő 200 méter után/23,83  futott 400-on is, ahol kiváló eredménnyel, a világ idei legjobbjával győzött/51,27 mp.

A közel nyolc órás versenyen több magyar atléta is bíztató eredményt ért el.  A március eleji fedett EB szintjeit ketten is – Kazi Tamás és Baji Balázs - megközelítették, Helebrandt Máté a programot záró 5000 m-es gyaloglásban pedig megjavította az up. csúcsot/20:07,30 p. – régi 20:20,37 Kirszt Károly, 1989

 Kazi Tamás - 2011 Bp.fedett

Kazi Tamás  800 méteren egyéni/és csarnok- csúcsot elérve/1:48,74  mindössze négy  századdal maradt el a párizsi szinttől. „- Nagyon örülök a mai futásomnak. – mondta a debreceniek atlétája. - Számomra az első verseny – akár szabadban, vagy fedett pályán – kulcsfontosságú. Ilyenkor a rajt előtt komoly versenydrukk van bennem. Most már átszakadt a gát, felszabadultabbnak érzem magam.

Azon szomorkodok egy kicsit, hogy az EB szintet nem tudtam hivatalosan teljesíteni, de határozottan érzem, hogy az állapotom nagyon jó. Az alapozás alatt szerencsére beteg, sérült nem voltam. Edzőmmel  úgy érezzük, hogy sikerült átmenteni azt a szezonvégi formát, amivel ősszel  a tavalyi legjobbamat futottam. Nagyon sokat dolgoztam, ma imég erős munkából, kicsit fáradtan, görcsösen futottam, de így is - mezőny nélkül, egy edzőtársam segítségével-  tudtam egy ilyen egyéni csúcsot futni.

 Kazi Tamás a célban - Bp.fedett 2011

Knipl István közreműködésével már vannak leszervezett versenyeim. Elsején Bécsben nemcsak az EB szint, hanem egy komolyabb egyéni legjobb a cél. Utána Moszkva, Düsseldorf, talán Stockholm - de alapvetően a nyolcszázas időmtől függ majd, hogy hova tudok bekerülni.” A verseny második helyén az egészségügyi problémák után visszatérő Bene Barna/1:50,68 p ;  a harmadikon a junior Gregor László végzett/1:51,69 p.

A szakértő közönség  kétszer is figyelemre méltó futást láthatott  60 m gáton l Baji Balázstól/7,82 (ef:7,89). „- Nagyon jól sikerült a mai verseny – értékelte teljesítményét a békéscsabai atléta. - Tudtam, hogy jó formában vagyok – volt már néhány versenyszerű edzésem, elektromos méréssel is. Azért kissé meglepett, hogy a mai nap ilyen jól sikerült.

Közel sem vagyok kipihent, most van a vizsgaidőszakom, sokat tanulok késő éjszakáig. Arra számítottam, hogy "kilencven elejét" fogok futni, de hogy egy ekkora egyéni csúcsot, azt nem gondoltam. Legközelebb, ami biztos, hogy Bécsben indulok.”  Baji Balázs mögött szoros versenyben ért célba Palágyi Gergely/8,06 (ef.8,01) és Ecsedi Gergely/8,07 mp.

 Baji Balázs, egyéni csúcs -  Bp.fedett 2011

A verseny csattanójaként a nyíregyháziak fiatal gyaloglója, Helebrandt Máté  22 éves up/u23  csúcsot javított meg. „- Már nagyon vágytam egy csúcsra – mondta boldogan az 5000 méter után. -  Kijutottam az elmúlt években sok eseményre, jó versenyeim voltak, de egy csúcs még hiányzott.  A táv közepénél már tudtam, hogy sikerülni fog.

Az eleje volt gyorsabb, akkor még nem éreztem a tempót.  A vége felé már csak arra ügyeltem, hogy a mozgásom jó legyen és beérjek a célba.  Idén szeretném elérni a londoni olimpiai kvalifikációs szintjét; az U23 EB-n dobogó közeli helyezés a cél. ...De még most, a fedett szezonban szeretném tovább javítani ezt a csúcsot is.”

Helebrandt MátéAydin Merve

A lebonyolított versenyszámok jelentős része hozott még látványos küzdelmeket és jó eredményeket. Biztos futással győzött női 800 méteren a junior VB ezüstérmes török Aydin Merve / 2:04,88 p. Marina Tomic 60 gáton ért elsőként célba/8,19  a junior Kerekes Gréta előtt/8,51 mp

Bíztatóan futottak 60 méteren a fiatal vágtázó hölgyek: Nguyen Anasztázia/7,55 – Schmeclz Fanni/7,62 mp. A mezei bajnok Szederkényi Takács Andrea/9:58,06 p. nyerte a 3000 métert.

 Női 60 gát döntő - 2011 Bp.bajnokság

Sok ügyességi atléta is megkezdte téli idényét. Szép versenyt vívtak az ifjú magasugrók: Pál Robin és Bakosi Péter 210 cm-t teljesített. Rajthoz állt Babos Rita hármasban/13,34 m - Márton Anita súlyban/16,16 m.

A közelgő fedett pályás összetett OB-ra készülő  Farkas Györgyi/magas 177   és Krizsán Xénia/távol 578 cm több számban is rajthoz állt. Belgiumból érkezett rúdugrók révén - Dennis Goossens  győzelmével/520 cm -  öt méter feletti eredményeket is láthatott a közönség.

A verseny végén új típusú bemutató versenyre is sor került, amelyben gyerekek részére zárt térben is lebonyolítható gerelyhajítás szerepelt a programon/ Turbojav verseny - videó

Eredmények / Results 

 Célban a 60 döntő - 2011 Bp.fedett

Bp.fedett 2011 - Ecseki DánielBp.fedett 2011 - Márton Anita

 Vanja Stanbolova a 200 céljában - 2011 Bp.fedett

Rajt 3000 méteren - Bp.fedett 2011

fotó: ML - video: atlétikamagazin.hu

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.