Papp Krisztina hatodik Oslóban
Kovács Tamás egyéni csúcsot futott / EK 10000 m - EredményekEugene-ben: Kővágó Zoltán hetedik - Mo Farah Európa csúcs / DL - Eredmények
Nem várt melegben futottak Európa legjobb 10000 méteres futói a norvég főváros legendás stadionjában, a Bislettben. A hosszúfutásnak kevésbé kedvező körülmények között a két fős magyar delegáció megállta helyét az Európa Kupán.
Papp Krisztina az erős mezőnyben, rangos futókat megelőzve a hatodik helyen ért célba/32:36,32 p. Kovács Tamás, megszerezve a „B” futam negyedik helyét, egyéni csúcsot futott/29:36,57 p .
A győztesek: Sara Moreira/POR 31:39,11 – El Kaliai Youssef/POR 28:20,03 P. A verseny után Csoma Ferenc szakágvezető edző számolt be az eseményekről:
„- Oslo mindig igyekezett a legjobb körülményeket biztosítani az atlétáknak, anno Káldy Zoli is itt futotta a magyar csúcsot, este tízkor. Most azonban az első rajtot már ellőtték öt órakor – még majdnem delelt a nap.
A 27-28 fok nem igazán tízezeres idő, azt hiszem ez valamennyi eredményre rányomta a bélyegét. Pl. a férfiaknál 28:20-al nyertek, pedig több 28 perc alatti futó volt a mezőnyben. A
nőknél is hasonló volt a helyzet. Az egész versenyre elmondható, az atléták 25-30 mp-el gyengébbeket futottak a tudásuknál.
Papp Kriszti, tartva a melegtől, visszafogottabban kezdett. A rajt után elmentek heten a mezőnytől, Ő a második bolyban helyezkedett, de később már nem tudott visszakapaszkodni rájuk. A második bolynál sokkal jobb volt, próbált kontaktálni az elejével, és végül hatodik lett.
Kb.4000 métertől egyedül futott, 3:11 – 3:12-es ezreket ment – az eleje 3:08-al kezdett. Kriszti ötezer métere 16:02 p. volt. A helyezésnek örültem, több jobb egyéni csúccsal rendelkező futónő „vérzett el” menetközben.
A rajtlistát látva kiegyeztem volna ezzel a hellyel, időeredményben azonban jobbat reméltem. Kriszti a körülményekhez képest maximálisan küzdött, kifutotta magát. Úgy tűnt, hogy a maratonista, félmaratonista lányok tudtak jobban alkalmazkodni a meleghez.
Kovács Tamás – miután korábban futott - még nagyobb melegben rótta a köröket. 4-5 km-ig nagyon jól tartotta magát, utána – ahogy mondta – „elfogyott”. A hőháztartása megbomlott, onnantól kezdve egy más ritmust futott, mint amit eltervezett.
A maratoni futásban jeleskedő Tamás így is kiváló egyéni csúcsot futott, eddig 30 percen kívül volt a legjobbja. Most, amikor telefonálok – este féltízkor-, most van igazán jó futóídő – és még világos is van” – fejezte be a tájékoztatást Csoma Ferenc Oslóból. (ML) Eredmények/nők . Eredmények/ férfiak*Kővágó Zoltán hetedik helyen végzett diszkoszvetésben az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat Egyesült Államok-beli viadalán, Eugene-ben/61,67 m. Győzött a német Robert Harting/68.40 m. A versenyen a brit Mo Farah 26:46,57 perces eredménnyel új Európa csúcsot ért el.
foto :KHL, ML, Zádor P.