"Mindenki küzdött a csapatért"
Négy nap versenyzői szemmel / Fényképek Izmírből
„Szerdán délután befejeztem az érettségimet, ami nagy könnyebbséget jelentett a Csapat EB előtt.
Hosszas repülő út után csütörtökön este érkeztünk meg Izmirbe, ahol nagyon szép hotelben kaptunk szállást. A tizenkét induló nemzetből ebben a szállodában lakott a legtöbb csapat.
Pénteken a váltó tagok számára lehetőség volt futni egy extra 100 métert, és mindenkinek módja volt kipróbálni a pályát, az ügyességi helyeket.
Már az első napon, szombaton sok izgalmas verseny volt.
Jó volt látni, hogy mindenki küzd a csapatért és nem csak saját magáért: a legjobb helyezés eléréséért, mivel azok után kaptuk a pontokat.
Az első nap befejeztével jó helyen vártuk a vasárnapi versenyeket.
Másnap a csapat ugyan olyan lelkesen küzdött tovább, mint az előző délutánon. Akik már nem versenyeztek, kint voltak az utolsó számig és szurkoltak a pályán levőknek. Jól összetartott a csapat. Jó volt látni, hogy mindenki hajt az utolsó leheletig, hogy a maximumot hozza ki magából és a magyar válogatottból!
A szombathoz képest előrébb léptünk: a hatodik helyen végeztünk. Jövőre is van miért – a még jobb helyezésért – küzdenünk.
Én a 4x100 méteres váltóban futottam. Örülök, hogy Nasztival/Nguyen Anasztázia már stabil a váltásunk és ugyan ez elmondható Kerekes Gréti és Naszti váltásáról is. Ami jó előjel az elkövetkezendő váltóversenyekre (??). Befutó emberünk Kaptur Évi volt, - egy kisebb problémánk akadt a váltással, de örülök, hogy ezt is mindketten jól meg tudtuk oldani.
Este a résztvevő 12 ország együtt vett részt egy kellemes vacsorán.” Schmelcz Fanny írása
foto: Igaz B, Lukács M, ML