Fedett pályás idény nyitó Budapesten
Torinói végállomással január utolsó szombatján indul a hazai fedett pályás idény. A március első hétvégéjén megrendezésre kerülő Európa bajnokságig zsúfolt február vár az atlétákra. ( Az írás végén olvashatóak az EB szintek ! A válogatási tudnivalókat a 2009.évi felnőtt szakmai program tartalmazza, lásd. Szakma klikk.) Az első jelentős hazai versenyre, a MASZ idény nyitóra január 31.-én kerül sor.Szinte a teljes EB program szerepel az időrendben és a masz.hu információi alapján az elmúlt hétvégi, több jó eredményt hozó bécsi nyitó verseny után sok élvonalbeli atléta áll rajthoz a Syma csarnokban.
Izgalmas versenyek várhatók rövidtávokon és az előzetes hírek szerint a férfi 3000 m is érdekes lehet. A felmérések és az edzőtáborok után bemutatkozik az ügyességiek jó része és több környező ország atlétája is jelen lesz az év első hazai fedett pályás versenyén.
A helyszíni jelentkezés ellenére külföldről már több nevezést kapott a versenyiroda. Az eddigi legrangosabb név Szlovéniából érkezett: Európa egyik legjobb vágtázója, Matic Osovnikár (60 m) jelezte indulását.
Indul a nemzetközi események körforgása is, a hónapban IAAF és EA permit versenyek sora követi egymást. Idehaza az első OB február elsején, vasárnap a serdülőké lesz. Utána elérhető távolságban kedden Bécs rendez jelentős versenyt, csütörtökön Pozsony és Linz. Majd következik a két napos Budapest bajnokság ( változás, hogy a gyalogló számok átkerültek vasárnapra és rendeznek férfi-női junior és ifjúsági súlylökést is!). Az országos szövetség nemzetközi versenyét február 14.-én rendezi, amelyre a meghívások rövidesen nyilvánosak lesznek. Az EB nevezési határideje előtti hazai záró esemény a 21-22.-i országos bajnokság.
Egy hétre rá a juniorok és ifik küzdenek meg a bajnoki helyezésekért.
Rövidesen a hosszú dobók is téli bajnoki címért küzdenek; a mozgalmas februárban pályára lépnek a veteránok és az országban több helyen rendeznek a lehetőségeiknek megfelelő további fedett versenyeket. Az idényt az összetett bajnokság zárja, időpontja: március 7-8. Beindul a szezon !
A torinói fedett pályás Európa bajnokság MASZ szintjei
2009. március 6.-8.
férfi vszámok női6,68 60 7,2846,90 400 52,701:48,70 800 2:01,003:44,00 1500 4:15,007:55,00 3000 9:02,007,70 60gát 8,10228 magas 193790 távol 65516,95 hármas 14,00565 rúd 44519,55 súly 16,80