Hármas siker Zágrábban
Kovács Tamás két versenyen is győzött / Eredmények
Magyar hosszútávfutók versenyeztek Kovács Tamás vezérletével Horvátországban. A veszprémi atléta ezúttal is jó formában teljesítette a távokat, előbb egy dombos terepen rendezett 9 km-es versenyen győzött, majd a zágrábi félmaratonin – ahol a magyar futók hármas győzelmet arattak - útvonalcsúccsal utasította maga mögé a mezőnyt . Zágrábban Kovács Tamás mellett Koszár Zsolt és Tóth László is dobogóra állhatott.
- Minden a tervek szerint halad, Tamás kiváló erőállapotban várja a frankfurti maratonit - mondta Szemán János, akinek versenyzője az olimpiai "B" szint elérése után az "A" szintre pályázik.
- Nagy mennyiségű futómunkát végeztünk, most már inkább könnyítünk egy kicsit a fő versenyre. Bár ezen a távon minden megtörténhet, nagyon bízom október 30-án a jó eredményben." (forrás: KHL)