Olimpiai hírek

Nagy show várható  / Hatalmas hotel lesz a falu  /  A  MOB vezetői az előkészületekről 

London_2012„A csoda szigetei” (Isles of Wonder)  címet viseli a nyári londoni olimpiai játékok megnyitóünnepsége, amelynek több tízezer közreműködője lesz – közölték a szervezők, akik ünnepélyesen átvették a kivitelezőktől a kelet-londoni olimpiai falut is.

A július 27-ei ötkarikás nyitány előtt fél évvel tartott sajtótájékoztatón Danny Boyle filmrendező (nevéhez olyan filmsikerek fűződnek, mint az Oscar-díjas Gettómilliomos /Slumdog Millionaire és a Trainspotting), az ünnepség művészeti igazgatója és Stephen Daldry kreatív igazgató ismertette a ceremónia részleteit.

Daldry elmondta: a megnyitóünnepség tartalmáról majd júniusban közölnek többet.  Hozzátette ugyanakkor, hogy a négy ceremónia – az olimpiai és a paralimpiai játékok nyitó-, illetve záróünnepsége – annyi közreműködőt mozgat meg, mintha a londoni West End színházi negyedében futó musicaldarabokból „egyszerre 165-öt állítanánk színpadra”.

Danny Boyle-t a sajtótájékoztatón többször is kérdezték arról, hogy nem túlzás-e a július 27-ei megnyitó 27 millió fontos (9.5 milliárd forintos) költségvetése. Boyle úgy fogalmazott, hogy „hatalmas közösségi szórakoztatást” tervez, amire „költeni kell”. Hozzátette: a tét az, hogy Nagy-Britannia „jól fessen” a globális nézőközönség szemében...

A teljes  írás  ITT  olvasható       .      Videó/ Olimpia-London

london12

Átadták a londoni olimpiai szervezőbizottságnak a szerkezetkész, de egyelőre berendezetlen olimpiai falut is. A kelet-londoni Stratford városrészben felépített lakónegyedben 16 ezer sportoló és kísérő számára van hely.

Az átadással egy időben közzétett statisztikák szerint a versenyzők kényelmét mindegyik lakásban televíziós készülék és wifi-szolgáltatás, valamint összesen kilencezer ruhásszekrény, 170 ezer ruhafogas, a nappalikban 11 ezer kanapé szolgálja. Az elkészült az olimpiai falu nem annyira falunak tűnik, mint inkább modern bérházakból álló, elegáns lakótelepnek.

A most átadott épület együttest a rendezők hatalmas méretű hotelként képzelték el, a menedzselését ezért részben az Intercontinental hotelcsoport szakembereire bízták, az ő rutinjuk szükséges olyan alapfeladatok megoldásához, mint a sportolók élelmezése, szennyesük mosása, szabadidejükben a szórakozásuk biztosítása.

Csak egy adat: 64 ezer lepedőre lesz szükségA sportolók ételt a szobájukba is rendelhetnek, de lesz a faluban huszonnégy órán át nyitva tartó, ötezer személyes étterem, ahol naponta hatvanezer adag meleg ételt főznek, a különböző nemzetiségek ízlése szerint… 

A teljes  írás   ITT  olvasható

london12 london12

Kötelező doppingismereti előadáson kell részt venniük az olimpikonoknak, edzőtábor nem maradhat el, pénz mindenre lesz a felkészülés érdekében. Londonban tízezer magyar szurkoló is lehet, bár a jegyekért küzdeni kell. Meglesz a 140 fős magyar csapat, de a cél inkább a húsz közé kerülés a nemzetek versenyében – mindezt Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára mondta el a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

A magyar olimpiai csapat jelenleg 86 olimpiai kvótánál tart. Molnár Zoltán  úgy számol, hogy a magyarok elérik a 140 olimpiai kvótát, bár hozzátette: „- a cél nem az, hogy nagy létszámú csapattal vegyünk részt az olimpián, hanem hogy a nemzetek rangsorában megőrizzük a helyünket az első 20 között, vagyis hozzunk haza érmeket, jó helyezéseket." ...

A teljes írás    ITT  olvasható     .    A műsor videó felvétele    ITT  megnézhető

A közvetlen olimpiai felkészülést nem fenyegeti pénzhiány, s négy-öt aranyérem összejöhet a csapatnak Londonban - véli a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója. Szabó Bence, szintén a Digi Sport műsorában beszélt erről, amikor az ötkarikás felkészülés jelenlegi állásáról számolt be.

A sportigazgató hangsúlyozta, abszolút igazat ad Bánki Erik   sportbizottsági elnöknek abban, hogy a közvetlen olimpiai felkészülést nem fenyegeti pénzhiány, s a londoni játékokra készülő magyar sportolók felkészülésével minden rendben lesz. „- A versenyzők anyagi helyzetét is igyekeztünk rendezni, s akiknek már összejött a kvalifikáció, vagy jelenleg kvalifikációs helyen állnak, azoknak a Gerevich-ösztöndíját is megemeltük” – tette hozzá a sportigazgató. ..  ( Források:  mob.hu)

A teljes írás  ITT  olvasható      .      A műsor videó felvétele   ITT   megnézhető

london12

foto: locog

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.