A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége nevében és mint régi nagy pályatárs, barát
Szalma László az alábbi megemlékezéssel búcsúzott Pálóczi Gyulától a Budaörsi Újtemetőben.
.



Megint gyászol a magyar atlétika.
Pali bácsi búcsúztatása után néhány nappal az ugró szakág veszítette el egy kiváló távolugróját.
Pálóczi Gyula Európa bajnokunk fiatalon ugrott át az égi rekortán pályára.

Rendkívül sikeres pályafutása alatt   sokszoros  magyar válogatottként, 
a fedettpályás  Európa bajnokságokon és az első teremben rendezett Világjátékon volt a legeredményesebb,
Szamosbecsről került a nyíregyházi Vasvári Pál testnevelés tagozatos gimnáziumba, és ugyanekkor Sigér Zoli csapatába is, 
ahol Bakosi Béla már sikeres hármasugró volt. Az eredményes páros jó hatással volt a 14 éves fiú fejlődésére.
Rendkívül jó felépítésű arányos vékony fiú, távol és hármasugráson kívül  magasugrásban is jeleskedett,   211 cm volt a legjobbja.
Az edzői szakértelem és a jó barát hatására   az eredmények,  sikerek  nem maradtak el.

Híre megelőzte őt –  „Van egy  vékony,   ügyes kis srác Nyíregyházán, aki  majd nagyot fog ugrani ” – jósolták, s valóban  Gyuszi  felpezsdítette a távolugró mezőnyt. Háromszor nyert egyéni felnőtt magyar bajnokságot távolugrásban és pályafutása második felében ötször hármasugrásban. 1990-ben mindkét ugrószámot megnyerte. Egyéni legjobbja távolban 825 cm, míg hármasban 16 m 87cm volt. Harmonikus, könnyed mozgása muzsikált, mindenkit lenyűgözött. Jó volt nézni szökdelését  -  ma is előttem van könnyed  mozgása. A mai napig előkerül a TF-n, az atlétika tanszéken a szakképzősök óráin mozgásának elemzése.Nemes ellenfél volt a pályán,   nemcsak a hazai versenyeken  bajnokságokon, hanem a nemzetközi viadalokon is.
 A budapesti fedett EB-n a második  és  két év múlva az Athéni Európa Bajnokságon már a dobogó legfelső fokára állhatott. Szerettem vele versenyezni, segítettük egymást örültünk a másik sikerének. Jó volt Európát kétszer is  kettős sikerrel magunk mögött tudni.
Megszámlálhatatlanul sok nemzetközi versenyen indultunk együtt, legtöbbször  meghívásnak tettünk eleget,
de volt olyan verseny ahová nem akartun,k de küldtek és menni kellett. De ha együtt mentünk nem számított semmi – jókedvűek, vidámak voltunk.
Sajnos Olimpián nem tudtunk együtt ugrani. A politikai és a sportvezetés nem engedte, hogy a Los Angelesi olimpián egymást segítve érjünk el  
minél jobb eredményt. Egy sportoló pályafutásában az olimpia a legnagyobb,  amire felteszi az életét. Akkor,   azért Te megdolgoztál, 
ezt megérdemelted  és ezt   tőled is elvették. Mindenkit megviselt,   hetekig nem is edzettünk.Ez  a   fájó pont mindig előjött későbbi beszélgetéseink alkalmával,  ahol mindig felidéztük a tartalmas,  vidám  múltat is, A Font Remau-i edzőtábort, ahol megalakult az a bizonyos őrs, ahol Venyige, azaz Te, az időjárás felelős voltál.  
Mennyi vidámság, mennyi móka, báj volt ezekben a közös eseményekben.        Vagy Lanzarotte a szeles edzőtábor, vagy a Kubai felkészülési időszak szökdelő versenyei a helyiekkel.   Ezernyi emlék jut eszembe !!

Gyuszi,   most már ezeket nélküled kell felidéznünk!

Nyíregyházán, Tatabányán és a Bp. Honvédban ahol igazolt versenyző voltál, egy csendes, halk szavú, jó szándékú,
sikeres atlétát veszítettek - veszítettünk el.Drága Gyuszi, most az égi rekortánon kell megmutatnod, hogy milyen is az-az igazi,   tökéletes szökdelés, és az a tökéletes ugrás! Itt a földön már kitörölhetetlenül beírtad neved a sportág krónikás könyveibe,  ahol az idők végezetéig, mint a kő ott marad.

Az atléták, a barátok nevében hadd búcsúzzak tőled Wass Albert soraival.

   „ Maradnak az igazak és a jók,   A tiszták és a békességesek.   Erdők, hegyek, tanok és emberek.   Jól gondolja meg ki mit cselekszik!

   Likasztják már az égben fönt a rostát,   S a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok.És lészen csillagfordulás megint   és miként hirdeti a Biblia:   megméretik az embernek fia,   S ki mint vetett, azonképpen arat.   Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad.”

Nyugodj békében, Isten veled!

Bp. 2009-02-11

Pálóczi Gyulát 2009. február 13.-án pénteken 12,00 órakor helyezik végső nyugalomra Szamosbecsen.