Ismét az „A” szint közelében
Fazekas Róbert harmadik Walnutban - Kürthy Lajos első Azusában / Eredmények
Második amerikai versenyén, Walnutban állt dobókörbe Fazekas Róbert. A Haladás VSE diszkoszvetője stabilan, jól versenyzett, a harmadik helyet megszerezve 64,70 méterre hajította a szert – ismét megközelítve az olimpiai “A” szintet/ 65 méter.
„- Hiba volt azt hinni, hogy a tavalyi év teljesen nyomtalanul elmúlt – kezdte értékélését Fazekas Róbert. - Sok mindent újra kell építenem, a versenyzést is. Csalódott nem vagyok, mert négyszer dobtam 64 méter fölött, és ez stabil jó formát mutat. Megnyugtat az is, hogy edzéseken ennél a mai eredménynél többször dobtam nagyobbat. Kedvemet semmi nem szegi, dolgozom tovább, 37 évesen is döntős akarok lenni az olimpián.”
„- Egyetértek Robival, nem járunk rossz úton - reagált az elhangzottakra Annus Adrián edző. - Persze mindannyian csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült “A” szintet dobni, de tragédia nem történt. Április van, az olimpiát pedig augusztusban rendezik. Hiszem, hogy az a munka, amit most elvégzünk, arra fog beérni.”
Kürthy Lajos az Azusában rendezett súlylökő versenyen 19.10 m-es eredménnyel győzött. (fazekas.blogin.hu alapján)
Eredmények/Walnut . Eredmények/Azusa