Szerdán kezdődik az Európa bajnokság
Hét magyar atléta a nyitónapon / Mellékletek
Kedden délelőtt Helsinkiben a magyar sport számára igen emlékezetes Olimpiai stadionnal ismerkedtek a versenyzők és a vezetők.
A nagypályán való edzésalkalmat sokan kihasználták, a szakvezetőknek pedig bemutatták a verseny lebonyolításának helyszíneit és az atléták verseny előtti és utáni mozgásterét a stadionon belül.
„- A csapat jó hangulatban van, teljesen természetes, hogy mindenki bizakodó - mondta a verseny kezdete előtti este Dornbach Ildikó szakmai igazgató.
- A megfelelő feszültség megvan, de atlétáink jó kedvűen várják a rajtot. A szállodai körülmények jók, a stadion adta lehetőségeken látszik, hogy a létesítmény régebbi építésű - de a feltételek egyformák mindenki számára.
A szervezés, rendezés nagyon precíz, az eddigiek alapján arra tudok következtetni, hogy egy gördülékeny verseny lesz itt Helsinkiben.”
Az első napon hét magyar atléta áll rajthoz. Legkorábban 9,45 –kor Kürthy Lajos/ súly, selejtező szint: 20,30 m. Majd a 400 gát 5. előfutamában rajtol Koroknai Tibor; a 400 m sík 3. előfutamában Deák Nagy Marcell; az első csoportban dob a gerelyhajítás selejtezőjében Nagy Xénia, a másodikban Juhász Vanda/szint: 60,00 m.
Szemeti Péter a délelőtt program már délutáni befejezéseként a negyedik előfutamban indul 800 méteren. Az esti műsor magasugró selejtezőjében, a B csoportban ugrik Harsányi Olivér/ szint: 228 cm.
Délben a Városházán sajtótájékoztatót tartott az EA és a Szervezőbizottság. Hansjörg Wirz elnök kiemelte, hogy különleges ez a mostani EB, mivel először kerül megrendezésre két évvel az előző után, ráadásul olimpiai év is van.
Az eddigi jelek bíztatóak, a létszám – a most a programban nem szereplő utcai számok nélkül is - majdnem eléri a barcelonai szintet és sok neves atléta lép majd pályára szerdától.
A találkozón megjelent több világklasszis is, köztük Tero Pitkamaki és Christophe Lemaitre. Téma volt az időjárás is, de mindenki bizakodó volt az elkövetkező napokat illetően - ma a kissé szeles, de a kellemes, napos oldalát mutatta Helsinki. (ml)
Időrend . Honlap/EA . Honlap/ Helsinki . TV közvetítések . RAJTLISTA
foto: ML