Kürthy Lajos döntőbe jutott
Megkezdődött az Európa bajnokság HelsinkibenJúnius 27. délelőtt / Eredmények
A magyarok közül az EB nyitó délelőttjén Kürthy Lajos lépett pályára legkorábban.
A Mohácsi TE súlylökője a korai időponttal fokozatosan megküzdve, harmadikra elért 19,48 m-es eredményével bejutott a péntek esti döntőbe.
Kürthy Lajos: „- Nagyon görcsös voltam, nagyon akartam, mert a 2009-es fedett EB óta nem voltam világverseny döntőben.
Mindent megtettem, így is kihegyezett volt, hogy bekerüljek a fináléba. A mozgást nehezen állt össze és pechemre kisméretű súlygolyók voltak. Bízom abban, hogy a döntőben már jóval jobb lesz a forgásom is, és minden rendben lesz.”
A 400 gát hat előfutamából az ötödikben, a kettes pályán rajtolt Koroknai Tibor. A pályafutása első felnőtt világversenyén induló 22 éves gátas 53,22 mp-vel ért célba.
Koroknai Tibor: „- Úgy melegítettem, ahogy szoktam, de egy kicsit fáradtnak éreztem magam. Sajnos ez így sikerült.” (ml) A továbbiakról rövidesen...