Kővágó Zoltán bronzérmes Helsinkiben!

Kiváló versenyzés - esős körülmények között  /  Eredmények

Kővágó Zoltán a selejtezőben

Kővágó Zoltán 66,42 méteres eredménnyel a diszkoszvetés harmadik helyén végzett az Európa bajnokságon!

Pont a kezdéskor kiadós zápor borzolta az atléták és a közönség idegeit. A magyar atléta idei jó formájának ez sem ártott. A döntő első sorozatában rögtön az élmezőnybe dobta magát, 65,45  méterrel az első helyen állt. Utána a csúszós körben, Robert Harting vezető pozíciójával izgalmas verseny alakult ki.

Kővágó ragyogóan összpontosítva, hatodikra 11 cm-re megközelítette a már második helyen álló olimpiai bajnok Gerd Kantert és az időjárás befolyásolta Európa bajnoki döntő bronzérmét szerezte meg. A versenyt Harting nyerte/68, 30m.

Kővágó a döntő előtt

A befejező 800 métert szakadó esőben futották a hétpróbázó hölgyek. Az első futamban indult Farkas Györgyi 2:19,93-al teljesítette a távot és végül 5874 ponttal a 14. helyen fejezte be a versenyt.

„- A távol előtt annyira hideg volt, hogy nehezen melegedtem be. Az ugrásoknál a hátszél sajnos összezavarta a nekifutásomat. A gerellyel többé-kevésbé elégedett vagyok, a körülményekhez képest jónak mondható. Ennek azért örültem. A 800-nál sokáig álltunk az esőben, átfagytam. A forma bennem van, azon leszek, hogy ez realizálódjon Londonban, mert nem szeretném, ha az a sok munka elveszne, amit eddig elvégeztem.”

Farkas Györgyi 800 méteren

A fiatalokból álló férfi 4x400 méteres csapatunk – amelyben a szakvezetés nem indította az elmúlt három napban erős terhelésnek kitett Deák Nagy Marcellt – 3:11,79 perccel az előfutam alapján 14. helyen végzett: Kása Tibor, Kovács Zoltán, Bartha Dávid, Lukács Máté összeállításban.

A férfi kalapácsvetés döntője jelenleg tart… (ml)

Eredmények

A 4x400 m a futás után

Deák Nagy Marcell eredmyynhírdetése

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.