A hétfő délelőtt Londonban
Kazi Tamás és Márton Anita selejtezője / Eredmények - Honlap
Hétfőn délelőtt két magyar atléta lépett az Olimpiai stadion küzdőterére: Márton Anita a súlylökés, Kazi Tamás a 800 méter selejtezőjében.
Mindketten jó küzdőképességről tettek tanúságot, de elért eredményeik alapján búcsúzni kényszerültek a további versenyektől.
Kazi Tamás a harmadik futamban a világbajnoki ezüstérmes szudáni Abubaker Kakival, és több rangos nyolcszázassal rajtolt együtt. Az idei eredmények alapján futamában hatan is jobb idővel rendelkeztek.
A mezőnnyel végig jó kontaktust tartó debreceni atléta a hatodik helyen fordult a célegyenesbe, előrébb jönni nem sikerült és 1:47.10 p. idővel - idei legjobbjával ért célba. "- Ahogy elképzeltem a mai futásomat, úgy is alakult, csak a célba érkezést a harmadik helyre álmodtam – mondta Kazi Tamás a Mix zónában. - Reméltem, hogy a futás úgy alakul, hogy továbbjuthassak.
Sajnos nem tudtam olyan állapotba kerülni, hogy erre esélyes legyek, de egy olimpián természetesen megpróbáltam azért mindent. Ismertem az ellenfeleket, tudtam, hogy iram lesz, egy jó időben reménykedtem.
A végén, az utolsó 100-150 méteren, ahol nemzetközi szinten a 800 méter elkezdődik, nem tudtam ritmust váltani. Berlinben és Daeguban éreztem a hajrában, hogy továbbjutok, most úgy 750 m körül nem. Bosszús vagyok, hogy nem 1:46-al kezdődik az időm, de idén még igyekszem ezen javítani, a következő lehetőségem a Gyulai Memoriálon lesz.” (A harmadik továbbjutó idő 1:46,29 volt.)
A szintén az első olimpiáján szereplő Márton Anita a két csoportra osztott 32 fős mezőnyben harmadikra 17,48 métert lökött, a fináléhoz 18,45 m kellett.
"- Kicsit bátortalanul kezdtem, az első dobást elizgultam - nyilatkozott Márton Anita. - Jól éreztem magam, a másodikra megnyugodtam, de nem jött ki, ami bennem van. Az edzések alapján többet vártam magamtól, 18 méter fölé akartam kerülni. Már az elején nagyon elcsaptam a balkezem, ebből jött a többi probléma.
Nem vagyok elkeseredve, nagy nevek is kiestek, de azért felemás érzéseim vannak. Remélem két-három olimpián még ott leszek"
Kedden 110 m gáton Kiss Dániel és Baji Balázs áll rajthoz, a női gerelyhajítás selejtezőjében pedig Juhász Vanda indul. (ml)