Különleges tízpróba fiataloknak
Magyar sikerek Prágában / Világklasszisok a gyerekekkel
Prágában rendezték az elmúlt hétvégén az „OVOV” - a Sokoldalúság Olimpiája (talán ez a legjobb fordítás) döntőjét. Ez a 10 próbából álló verseny, már harmadik éve nagy sikernek örvend Csehországban, több forduló után juthatnak a legjobb csapatok, illetve egyéni versenyzők a nemzeti döntőbe. Ennek a versenysorozatnak Roman Sebrle, valamint Robert Zmelík olimpiai bajnok tízpróbázók a patrónusai. Idén 10 külföldi csapat is meghívást kapott az eseményre, két lengyel, hat szlovák, valamint hazánkból az ARAK és a Bercsényi DSE. A 4 fiúból és 4 lányból álló egységeknek (1998-2002 között születettek) 10 versenyszámban kellett pályára lépnie a kétnapos versenyen.
Első nap 60 m síkfutás, távolugrás, ugráló kötelezés, tömöttlabda dobás és ferde padon húzódzkodás szerepelt a programban; a második napon helyből hármasugrás páros lábon, kislabdahajítás, fekvőtámasz, felülés és 1000 m síkfutás várt a gyerekekre.
A klasszikus tízpróbához hasonlóan egy pontérték táblázat segítségével értékelték az eredményeket. A 3-3 legjobb fiú, illetve lány összpontszáma adta a csapat végeredményét. Összesen 76 csapat versengett a győzelemért. A 10 külföldi csapatot külön értékelték, ahol az ARAK ezüstérmet szerzett, a Bercsényi DSE az előkelő 6. helyen végzett.
Az eseménynek volt egy külön apropója is. Roman Sebrle befejezte aktív versenyzői pályafutását, és búcsúzóul több kitűnő sportolóval együt,t hatalmas közönség előtt végigcsinálta azt a 10 próbát, amit előtte a gyerekek.
Mindkét napon ott volt a stadionban a két világklasszis összetett versenyző, figyelték, segítették a versenyzőket, néha bemutatták a helyes végrehajtást is.
Az ünnepélyes megnyitón meghallgathattuk a magyar himnuszt is! Az hiszem a gyerekben ott tudatosult igazán, milyen megtisztelő, hogy jelen lehettek.
A két nap alatt folyamatosan programokkal szórakoztatták a résztvevőket, volt közös ZUMBA, rendőrkutyás bemutató, ejtőernyős célbaugrás, híres cseh énekesek stb.
A helyi csapatok mellé felkértek egy-egy olimpiai érmes sportolót patrónusnak, akik lelkesen kísérték csapatukat a különböző helyszínekre. Csak, hogy párat kiemeljek: Jarmila Kratochvilová, Sarká Kaspárková, Bugár Imre. Kialakítottak számukra egy külön páholyt is, ahol aláírást osztottak a gyerekeknek.
Nekünk felnőtteknek is hátborzongató érzés volt ennyi csodálatos ember között mozogni. Babos Rita írása