Elmarad a New York-i maraton
40 ezer futóra számítottak / A város megosztott volt a megrendezéssel kapcsolatbanAz Alapítvány elnöke, Miklósa Erika is készült a versenyre / Interjú
New York polgármestere, Michael Bloomberg pénteken közölte, hogy elmarad a metropoliszban vasárnapra tervezett hagyományos nemzetközi maraton. - Nem akartuk, hogy felhő lebegjen a verseny vagy annak részvevői fölött, ezért úgy döntöttünk, hogy töröljük a futást - fogalmazott közleményében a polgármester.
Bloomberg az indoklásban azt is hozzáfűzte: a város nem engedheti meg, hogy egy sporteseményről folytatott vita, még ha az ennyire fontos is, elterelje a figyelmet a helyreállítási munkáról. A New York-i elöljáróságra és a verseny szervezőire komoly nyomás nehezedett a verseny elhalasztása érdekében a Sandy nevű szupervihar okozta pusztítások miatt.
Ugyanakkor már sokan megérkeztek a városba a verseny részvevői közül. A hét elején bekövetkezett természeti csapás miatt New Yorkban legkevesebb 41-en vesztették életüket, sok helyen még nem állt helyre az áramszolgáltatás és erős fennakadások vannak az üzemanyag-ellátásban is.
A verseny, amelyen 40 ezer futó részvételére számítottak, azon a Staten Islanden kezdődött volna, amely az egyik legsúlyosabb csapást szenvedte el. Csak itt 39-en haltak meg, a közműellátási zavarokat pedig élelmiszerhiány is súlyosbítja.
Bloomberg szerdán határozott úgy, hogy a világ legnagyobb szabású hosszútávfutó-versenyét, az éves New York City Marathont meg fogják rendezni, hogy ezzel is demonstrálják a város életerejét.
A polgármester pénteki közleményében továbbra is azt állította, hogy a maraton megrendezése nem vonna el eszközöket a helyreállítási munkálatoktól, de a megosztottság áthidalása érdekében inkább visszavonta korábbi döntését. (MTI)
A Gyulai István és Zsivotzky Gyula Alapítvány a Magyar Atlétikáért kuratóriumának elnöke, Miklósa Erika Kossuth díjas operaénekesnő is készült a New York maraton teljesítésére. A művésznővel a felkészülés utolsó időszakában készített interjút Róth Ferenc, amely ITT olvasható.