Három helyezés pénteken

Tampere: Czebei Réka hatodik / Donyeck: Halász Bence 7. - Palásti Luca 8.Befejeződtek Kazanyban az atlétikai versenyek  /  Eredmények   -  Fotók

Az Universiade atlétikai versenyeinek utolsó napján is volt magyar érdekeltség, miután  Szabó Barbara két nappal ezelőtt beverekedte magát a magasugrás döntőjébe.  A záró napon a szervezők és a nézők is kitettek magukért.  A 25 ezer férőhelyes stadionban teltház fogadta a versenyzőket, és a jól szereplő orosz atléták miatt a hangulat is igazi világversenyhez méltó volt.

Szabó Barbara jól melegített és kisebb technikai hibák ellenére melegítésre átugrotta a 180 cm-t.  Ezért úgy döntött, hogy itt fogja kezdeni a versenyt.  A kezdő magasságát, ugyan a léc érintésével, de elsőre teljesítette. 

184 cm-en az első két kísérlete bíztató volt, de messziről ugrott el és ráesett a lécre.  Harmadik kísérlete sajnos rosszul sikerült és ezért el kellett búcsúznia a versenytől és végül a 10. helyen végzett.

A magyar atléták az Universiadén

A magyar csapat összességében jól szerepelt.  A csapatvezető, Dr. Kiss László a versenyek előtt egy éremszerzésre és két döntős helyezésre számított. Gutema Emánuel a 19. helyen végzett férfi 800 méteren.  Ozorai Jenny 13. lett női kalapácsvetésben.  Szabó Barbara 10 helyezéséről már ma említést tettünk. Koroknai Tibor egy hellyel marad le a döntőről, 9. lett. 

Márton Anita ugyancsak egy hellyel maradt el, de ő a dobogótól és negyedik helyen végzett.  Zsivoczky-Farkas Györgyi pedig hatalmas új egyéni csúccsal bronzérmet szerzett. eredményével/ 6269 pont  a  magyar örökranglista második helyére küzdötte fel magát.

A csapat az előzetes várakozásoknak teljesen megfelelt és talán egy kicsivel nagyobb szerencsével ennél is több éremnek és döntős helyezésnek örülhettünk volna. Zsivoczky Attila tudósítása

Eredmények

Pénteken délután, az U23 EB-n Czebei Réka döntős helyezésének örülhetett a magyar csapat, mert 10000 méteren felfutotta magát a hatodik helyre/ 34:59,41 p SB.  Ez nagy küzdelemben sikerült - főleg magával kellett harcolnia, mert 4000 m után az élboly kicsit leszakította és "légüres" térbe került. Majd okosan kihúzódott frissítőért, s amikor román ellenlábasa utolérte, el tudott vele futni, és lehajrázta.

u23eb_Czebei Réka/ib

Őt az esti etapban a két sprinter követte. Mindketten - Ónodi Dávid/21,70-1,5w és Bézsenyi Gergely/21,88-0,9w - derekasan küzdöttek

Szombaton Krizsán Xénia kezdi meg a kétnapos küzdelmeket, majd Schmelcz Fanny  távolban, Ormay Anikó gerelyben és Váradi Krisztina diszkoszvetésben selejtez, hasonlóan hármasugróink is/ Galambos Tibor és László Dávid.

Délután három kalapácsvetőért szoríthatunk. A döntőben Hudi Ákos és Töreky Balázs 16,00 h – Fertig Fruzsina 17,40 h-kor lép a dobókörbe. ( Igaz Bálint)   TV közvetítés a net-en

Eredmények / Időrend

Rajt 10000 méteren/ib

Az IAAF Ifjúsági VB péntek délutáni döntőiben két rangos helyezést szereztek a magyar fiatalok. Kalapácsvetésben/5 kg  Halász Bence 74,90 méteres dobással a hetedik; 400 méteren Palásti Luca 54,81 mp-vel a nyolcadik helyen végzett.

Rivasz-Tóth Norbert 74,01 méterrel kvalifikálta magát a döntőbe/gerely 700 gr. Másik indulónk, Holczhauser Zoltán 64,80-as eredménnyel fejezte be versenyét. A hétpróbázó Szücs Noémi az első napon 2779 pontot gyűjtött/ 14,85-151-9,88-26,39 mp.

Szombaton Donyeckben is a kalapácsvetőké a délután. Magyar idő szerint 16,00 órától Gyurátz Réka és Völgyi Helga kezdi meg a versenyszám döntőjét. A délelőtti selejtezők között a két gyaloglószám már bajnokot hirdet. (ml) 

Eredmények/ Időrend

ifivb

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.