A szerda Utrechtben
Ismét egy eredményes nap az EYOF-on / Fotók - Eredmények - Videók
„- A nap végén állt dobókörbe Halász Bence – számolt be Utrechtből Farkas Roland. - Első három sorozatban még nem állt össze a mozgása, mondta edzője Németh Zsolt, de negyedikre esélyeshez méltóan, nyerő dobást mutatott be.
Ezzel megszerezte az atlétika negyedik érmét. A harmadik napot Nagy Csaba Olivér kezdte hármasugrásban. Nagyon jól melegített és szépen kihasználta a gyors pálya előnyeit. Első kísérletre belépett, másodikra egy biztonsági ugrással bekerült a legjobb nyolc közé. Ezután a váltakozó szélben ismét két apró belépést produkált, de utolsóra egyéni csúcsot ugorva végzett a hatodik helyen.
Közben Veres Bettina selejtezett gerelyhajításban, de sajnos nem tudta megdobni a szintet. Következtek a 200 méteres előfutamok, ahol Ferenczi Melinda az egyes pályán futva a legjobb idővel került a döntőbe. Pálmai Márknak sajnos begörcsölt a lába, így nem tudott megfelelő időeredményt futni.
Csütörtökön négy döntősünk lesz. Halász Bence diszkoszvetésben, Kovács Emma magasugrásban, Bácskai Zsófia súlylökésben, illetve Príma Balázs gerelyhajításban. A nap végén rajthoz áll a 4x100 méteres fiú váltó is. Nagy Csaba Olivér - Schmidtka Vince - Szabó Dániel - Pálmai Márk összeállításban.”(fr)
Halász Bence
A kalapácsvetés döntője után/mob.hu - Interjú az ifjúsági OB-n/atletikaertalapitvany.hu
Tóth Lili Anna nyilatkozata a versenyről/ mob.hu
Foto: Farkas R, mob.hu