18 magyar atléta a csütörtöki rajtnál
Kezdődik a Junior EB Rietiben / Időrend - Eredmények - Fotóalbum
Nagyon szép volt a tegnapi megnyitó. Az ódon szűk utcákon, a helyi emberek sorfala és tapsa kíséretében, 46 ország táblája és zászlaja mögött vonultak a főtérre az atléták.
A magyarok zászlaját az érem várományos Szikszai Róbert vitte. Szép és felemelő volt az ünnepség, amely „EB” láng fellobbantásával végződött.
A hegyre fel menetben egy öreg rendőrségi autóbusz csúcsot döntött: 31 perc alatt felszáguldott az ünnepségen résztvevőkkel a szállásra.(A közlekedésben honvédségi és rendőrségi autóbuszok is segítenek.) Az út végén fergeteges tapssal köszöntük meg a pilótának,
mert bizony fél kilencre már nagyon éhesek voltunk. Apró örömök mindig jól jönnek. A kezdeti szervezési nehézségként versenyzőinknek úgy kellett nyugovóra térni, hogy nem tudhatták, mikor melyik csoportban, illetve futamban kezdik meg a holnapi napot. Végül féltizenkettő körül kapcsolattartónk megszerezte e-mailban és kinyomtatta számunkra.
Kora reggel aztán beindult a nagyüzem Lengyel Marika és segítője Farkas Zoltán edző már hat órakor reggelizett, mert az első versenyszám, a női gyaloglás 9,30 h-kor elrajtolt. A folyamatosan ébredő versenyzők megtöltötték az éttermet és készülődnek a délelőtti selejtezőkre. A nyitónapon 18 atlétánk kezdi meg az idei Junior EB versenyeit. (lgy)
Eredmények/ Időrend . Folyamatosan bővülő fotóalbum/ Lengyák Gy.