Ezüstérem, továbbjutások pénteken

A junior EB második napja a szakvezető szemével  /  Eredmények   -   Fotók   -   Videók

Zentai Tibor és Pásztor Bence a verseny után/lgy„- Pénteken délelőtt a két ifjúsági és az egy junior korú kalapácsvető lányunk is megkezdte a versenyzést -  írta beszámolójában Lengyák György  Rietiből. -  Gyurátz Rékáról nem tudtam még videót sem készíteni, mert amire átverekedtem magam a bemelegítő pályáról az edzőknek kijelölt tribünre, addigra már csomagolt és vezették ki. Persze egy csöppöt sem bánkódtam, mert az első dobása már a sárga vonal fölött landolt. 

A második csoportban a melegítésnél már látszott, hogy Banga Beatrixnél sem lesz probléma, mert a szint feletti vonal fölött vágódott a kalapács a földbe, aztán a második sorozatban ez már verseny közben is sikerült.

Völgyi Helga miután jobban megismerte a kört, nem volt kétséges, hogy ott a helye a döntőben, a harmadik sorozatban ő is szint felett dobot. A „Három a magyar kislány” a kalapácsvetés döntőjében, második, negyedik és ötödik helyen várja a döntőt!

Hétpróbázó lányaink a sok egyéni csúccsal a 13. és 16. helyen végeztek. Ezúttal Krucsai Zsanett megelőzte Czuth Rékát. 400 m gátas versenyzőink egyéni csúcsuktól elmaradva nem jutottak az elődöntőbe, úgyszintén Ludvig Benjamin, aki nagyon bátran futott, a táv felét ő vezette.

Siskó Zsófit egy emelés/10 cm választotta el a döntőtől. Szűcs Valdót technikai hiba akadályozta a továbblépésben, egy századdal elmaradt egyéni csúcsától.

A junior EB érmesi kalapácsvetésben/fox

Egy rövid ideig kellett csak izgulnunk a magyar specialitásnál a délutáni döntőben, mert Pásztor Bence második dobásánál már lehetett látni, hogy ebből dobogó lesz, aztán a harmadikra 77,35- ös egyéni csúcs. A tribünön lehetett érezni, hogy a kicsi magyarnak, aki legalább 40 kilóval „szűkebb” volt, mint orosz vetélytársa, nagyon sokan szurkolnak.

Bence olyan stabilan dobott 76 m fölött, hogy utolsó dobásáig nem lehetett biztos Pronkin a győzelmében. Az egy évvel idősebb fiatalember viszont már nem lesz ott a 2014- es junior világbajnokságon! Csodálatos eredmény ez Bencének, hiszen nem volt könnyű az idei év az érettségi, a sérülés és egyéb probléma miatt. Nagyon büszkék vagyunk rá!

A csepergő eső ellenére megvárta a csapat Guba Liliána futását. A szolnoki kislány a 200 m- harmadik futamában nagy hajrával a harmadik helyen ért célba, szép egyéni csúccsal és csak amiatt bánkódtunk, hogy ez hét századdal maradt el a döntőtől. Kilencedik helye nagyon dicséretes teljesítmény.” (lgy) 

Eredmények, időrend    .   Fotóalbum/ Lengyák Gy.   .    Videók/ LGy.    .     Honlap     

Élő közvetítés/ EA

  video

Pásztor Bence dobása / videó

.

alt

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.