Örömteli volt a szombat Rietiben
Lengyák György jelentkezett a junior EB-ről / Eredmények - Fotók - Honlapok
Az EB harmadik napja is kellemesen kezdődött.
Nem azért mert a busz késése miatt nem láthattam az első és egyetlen dobását Szikszai Robertnek, hanem azért, mert diszkoszvetés selejtezőjében hozta a kötelezőt, mégpedig az első sorozatban.
Az egyre forrósodó olasz délelőttben Bagdány Tomasz elkezdte róni a köröket a 10000 méteres gyaloglásban.
A táv felétől szinte körönként ki kellett „sodródnia”, hogy frissítse magát. Le a kalappal előtte, mert a 30 fokos hőségben egyéni csúccsal 12. lett.
Galambos Zsolt is megkezdte a tízpróba első napi versenyszámait: 11,65- el rukkolt neki a két napnak, majd 6,79 m-re repült távolugrásban. A súlylökése 14,42-re sikeredett, ami a mezőnyben a hatodik legjobb eredmény volt. Sajnos Gyenes Annának és Káplár Jánosnak a dobókörben nem sikerült az, ami Robinak elsőre.
Délre már együtt volt a nem versenyző magyar csapat, hogy a 4x400 m- es férfi váltónak szurkoljon. A négyes nagyon bizonyítani akart, hiszen az egyéni versenyszámaikban csak Móricz Bálint jutott túl az első körön. Dávid jól kezdett, majd Zoli vitte a botot. Sajnos a „bőséges” reggeli miatt (másfél deci narancs juice ?) hamar elfogyott az erő és Attila már a mezőny végén váltott. Ő kissé felhozta a csapatott, de Bálint a negyedik továbbjutó helytől vagy 20 méterre lemaradva vágott neki az utolsó négyszáznak.
Fergeteges futással a célban elkapta a török futót, így már esélyünk volt a továbbjutásra. A horvát csapatot kizárták elölünk, így futam harmadikként a hetedik idővel várhatjuk a holnapi döntőt. Kámán Ferenc váltóért felelős edző a következő részidőket mérte: Bartha 47,8 – Rády 49,3 – Molnár 48,4 - Móricz 46,1 mp.
Délutánra már készítettük tenyerünket, hiszen jöttek a kalapácsvető lányaink.
Gyurátz Réka másodikra óriási országos ifjúsági csúccsal (4kg-os) 65,01-el sokkolta a mezőnyt, viszont klubtársát Banga Beát feldobta és 63,89 re javította egyéni csúcsát, amivel sokáig második helyen ált. Sajnos az ötödik sorozatban felocsúdott meglepetéséből a három évvel idősebb belorusz leány és 43 centiméterrel megelőzte Rékát.
Bea végül bronzérmes lett és a harmadik szombathelyi leány, Völgyi Helga is 60 méter fölé küzdötte magát, és 8. helyen végzett.
Gerencsér Ádámért magasugrás és Rivasz-Tóth Norbertért a gerelyhajítás döntőjében szurkolhattunk. Ádám – végig javítás nélkül - elsőre ugrotta még az egyéni csúcsot jelentő 2,16 métert is és a negyedik helyen végzett. Norbi az Ifjúsági Világbajnokság után már kicsit fáradtan versenyzett, de hatodik helyével minden dicséret megilleti.
Kószás Kriszta már az enyhülő forróságban futotta le a háromezer métert és taktikus versenyzéssel a pontszerző nyolcadik helyen végzett. (Lengyák György)
Eredmények/Időrend . Fotóalbum, új képekkel/ LGy .
Videó közvetítés az EA honlapján . Honlap
Gyurátz Réka nyilatkozata a verseny után/ EA