Pars Krisztián is megérkezett az orosz fővárosba
Nyilatkozatok a Világbajnokság előtt / Rajtlista/Időrend
Csütörtökön megérkezett Moszkvába a magyar atlétacsapat újabb hét tagja, köztük az olimpia bajnok Pars Krisztián. „- Kifejezetten jó hangulatban vagyok, s a célom nem lehet más, mint a világbajnoki cím megszerzése” - mondta az MTI-nek elutazás előtt a szombathelyi dobó, aki tavaly az olimpia mellett az Európa-bajnokságot is megnyerte, így már csak a világbajnoki aranyérem hiányzik a gyűjteményéből.
A Dobó SE versenyzőjét külön nem nyomasztja, hogy Ő lehet az első magyar világbajnok, mint hozzátette, 2009-ben és 2011-ben is ugyanezzel a teherrel indult neki a vb-nek.
„- Viccesen azt mondhatnám, hogy volt egy nagy bukta, egy kis bukta, most meg remélem, hogy mézes-mázos lesz a bukta” - utalt arra, hogy 2009-ben Berlin a szezonban addig veretlenül lépett dobókörbe, de végül negyedik lett, míg két éve Daeguban - előzetesen szintén esélyesként - néhány centivel maradt le másodikként az aranyéremről a japán Kodzsi Murofusi mögött.
„- Azóta persze sok minden megváltozott, tapasztaltabb vagyok, jobban kezelem a feszültséget.” A férfi kalapácsvetés selejtezőjét szombaton, míg a finálét hétfő este rendezik az orosz fővárosban, ahol Pars Krisztián 81 méter feletti dobást vár magától. „- Elsősorban magammal kell majd megküzdenem. A győzelemhez pedig 81 méter feletti eredmény elég lehet” - mondta a közelgő verseny előtt.
Spiriev Attila sportigazgató is Pars Krisztiántól várja az érmet a VB-n, azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a győzelem korántsem tekinthető automatizmusnak.
„- Krisztián nyilván aranyat vár magától, nem is várhat mást, én azonban egy picit tartok elsősorban azoktól az ellenfelektől, akiket az elmúlt két hónapban egyáltalán nem láthattunk versenyezni” - mondta az igazgató.
A szakember elmondta, hogy az már nagyon jó eredmény lenne, ha Parson kívül még egy magyar beférne az első nyolcba versenyszámában. Erre szerinte a legnagyobb esélye Orbán Évának van kalapácsvetésben, de a 110 gátas Baji Balázs finálés szereplésének lehetőségét sem zárta ki.
„- Nagyon sűrű a mezőny, de Éva stabilan dobott idén, s jó versenyzőtípus. Azt gondolom, hogy a hatodik helytől lefelé bármi elképzelhető az esetében. Balázs szintén nagyon stabilan futott idén, s ha a szívemre hallgatok, azt mondom, lehet esélye” - nyilatkozta Spiriev Attila. A sportigazgató mindehhez hozzátette, hogy a női súlylökésben érdekelt Márton Anitáról is el tudja képzelni, hogy beverekszi magát a 12-es döntőbe.
„- Csütörtökön két járattal, szinte egyszerre érkezett meg válogatottunk következő csoportja Moszkvába, így a bejelentkezés hosszadalmas eljárásait is együtt végezték – adott aktuális helyzetjelentést a VB színhelyéről Igaz Bálint. – A bonyolultnak tűnő rendszert olyan készségesen és mosolyogva tudják a segítők végezni, hogy az ember nem is zsörtölődik már. Mondtam is, hogy pénteken megint hét fő érkezik, mire egyszerű választ kaptam: no problem!
Ha már a péntek szóba került: minden atlétának az érkezés utáni napon kötelező vérvételen kell részt vennie, így az akkreditáció után, evvel kezdenek a versenyzők, majd kimegyünk a Luzsnyiki stadionba, mert 11,00 és 12,30 h között lehet hivatalos edzést végezni bent. Utána jövünk vissza és a rehabilitáció programja következik, illetve az érkezők türelmes elhelyezése…”(infó: MTI, Igaz B.)
Magyar versenyzők szombaton/08.10.
11,36 /HUN: 09,36 h: 800 m 3.ef: Kazi Tamás (tovább 1-3 és 6 idő)
17,05 /HUN:15,05 h: kalapács sel./A Pars Krisztián
18,35/HUN: 16,35 h: kalapács sel./B Hudi Ákos (szint: 77,00 m / lj.12)
A Világbajnokság az Eurosport csatornán látható!