A vasárnap délután Moszkvában

Kazi Tamás: 1:46,40 az elődöntőben  /  Eredmények, rajtlista  -  Fotók  -  Videó

Kazi Tamás, Moszkva 2013/zádor pVasárnap délután két atlétánk volt érdekelt a Világbajnokság programjában.

Kazi Tamás elődöntőt futott 800 méteren, előtte Helebrandt Máté a koradélutáni melegben teljesítette a 20 kilométeres gyalogolást.

A harmadik futamban rajthoz állt Kazi Tamás ismét jó időeredménnyel:1:46,40–es teljesítménnyel ért célba elődöntőjében. „ – Az iram számomra megfelelő volt – mondta a 16. legjobb időt futott atléta. - Az hogy döntőbe jussak, nem tűnt reálisnak. Öröm számomra az, hogy kétszer is 1:46-al kezdődőt tudtam futni.

Ezt előrelépésnek is értékelem, mert a berlini VB-n két ilyen nyolcszázat nem tudtam megvalósítani. Ebből lehet majd 1:45 eleje körül futni.”

Hatvannégy gyalogló vágott neki 29 fokban és 43 %-os páratartalomban a 20 kilométernek. A magyar induló, Helebrandt Máté jó erőbeosztással a 41. helyen zárta a versenyt/ 1;28:49 ó.

„- Nagy élmény számomra a VB – nyilatkozta röviddel a beérkezés után a 24 éves atléta.- Most vagyok első alkalommal világbajnokságon. Nyolc kilométernél volt egy holtpontom, utána beálltam egy bolyba és egy normális tempót mentünk, a végén még tudtam előzni is."

A nap zárásaként Usain Bolt megnyerte hatodik világbajnoki aranyérmét, a 100 m döntőjében 9,77 mp-el volt a leggyorsabb.(ml, interjúk: Eurosport)         

Eredmények/ rajtlista

video

Kazi Tamás a 800 méter elődöntőjében/ Eurosport

.

 Kazi Tamás az elődöntőben/zádor p

Magyar versenyzők a hétfői rajtlistán/ 08.12.

09.30 / HUN 07,30 h: 7pr, 100 gát: Zsivoczky-Farkas Györgyi majd a nap folyamán magas, súly, 200 m

19,05 / HUN 17,05 h: 110 gát ed.: Baji Balázs

20,30 / HUN 18,30 h: kalapács döntő: Pars Krisztián

Helebrandt Máté a cél előtt/zádor p

Usain Bolt hatodik VB aranyérme előtt/zádor p

fotó: Zádor Péter

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.