A kalapács döntő Moszkvában

Pars Krisztián újabb rangos világverseny érme / Eredmények - Videó   -  Telefon interjú

Pars Krisztián a döntőben/ zádor pPars Krisztián Moszkvában/ zádor p

A döntő első felében Pars Krisztián hatodikként dobott, és rögtön az első kísérlete nagyon jól sikerült, 80 méter fölé jutott: 80,30 m, ezzel átvette a vezetést.

A címvédő Kodzsi Murofusi idei legjobbját teljesítve 78.03-at dobott, de röviddel utána a lengyel universiade-győztes, Pawel Fajdek sokkolta a mezőnyt, elsőre kis híján 82 méterre/ 81.97 m repítette a szert – ami a világ idei legjobb eredménye – és átvette a vezetést.

A pekingi bajnok, a tavalyi ötkarikás játékokon ezüstérmes Primoz Kozmus elsőre 77.80-ig jutott, amivel a negyedik helyen állt. A második sorozat után sem változott az első két helyen az állás, továbbra is a lengyel vezetett, aki másodjára 80,92-t ért el. A szlovén Kozmus 79.21-es dobásának köszönhetően feljött a harmadik helyre, akit a harmadik sorozatban megelőzött a cseh Lukás Melich/79.36 m. A nagy várakozás megelőzte döntő dobogós helyezései ezután nem változtak.

"– Büszke vagyok rá, hogy eljutottunk oda, hogy egy világbajnoki ezüstérem csalódást jelent nekünk. A világon szinte mindenki örülne neki, ha a második legjobb lenne valamiben. Mi is örülünk ugyanakkor, mert ezzel az ezüstérmével Krisztián minden idők legsikeresebb magyar atlétája. Senkinek nincs nála több érme világversenyről, egy igazi élő legenda. Fajdeknek gratulálunk, a cél pedig újra adott, megszerezni az első világbajnoki aranyat, illetve visszavágni Fajdeknek – értékelte a világbajnoki döntőt Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára. (forrás: MTI, MASZ)

Eredmények, rajtlista     .    A harmadik nap/videó     .   Telefon interjú Pars Krisztiánnal/nso.hu

video

Pars Krisztián ezüstérmes dobása/ Eurosport

.

Pavel Fajdek és Pars Krisztián a verseny végén/ zádor p

fotó: Zádor Péter

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.