A kedd délelőtt a VB-n

Hétpróbában és gyaloglásban voltunk érdekeltek /  Eredmények   -   Fotók

Kedden reggel a hétpróbázók és a női gyaloglók nyitották a Luzsnyiki stadiont. Zsivoczky-Farkas Györgyire a távolugrás és a gerelyhajítás várt, Madarász Viktóriára 20 km a stadion környéki parkban. A derült, folyamatosan melegedő időben jól küzdöttek a magyar hölgyek.

A délelőtti két szám után távolugrásban 616 cm, gerelyhajításban 45,43 m állt Zsivoczky-Farkas Györgyi neve mellett, ami annyit jelent, hogy a befejező 800 méter előtt 5178  ponttal a 16. helyen áll. A versenyszámra 18,10 h-kor kerül sor.

A gyaloglás a jó erőbeosztással versenyző Madarász Viktória számára idei legjobb eredményt hozott: 1;34:10 ó. idővel ért célba/37.hely - 62 induló.

„- Örülök az eredménynek, eddig ilyen melegben még nem sikerült ilyen időt gyalogolnom – mondta a vegyes zónában. -  A versenyen az előzetes terveknek megfelelően tudtam menni, az elejét nem akartam túl gyorsra venni,  4:45 perc körüli kilométerekkel kellett kezdenem.  Jól éreztem magam, 10 km után sokáig 4,40-es iramot mentem. Azért elfáradtam a végére, kigyalogoltam magam.” (ml/eurosport)  

Eredmények       .     Honlap

Farkas Györgyi/zádor pMadarász Viktória a cél előtt/zádor p

fotó: Zádor P.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.