Rózsavölgyi István nyolcvan éves! A hazai távfutás aranykorszakának kiemelkedő versenyzőjét nagy szeretettel és tisztelettel köszönti a magyar atlétika ! A  világcsúcstartó, harminchatszoros válogatott, hétszeres magyar bajnok és tizenkétszeres magyar csúcstartó középtávfutót egyik legnagyobb sikerének - az 1960-as római olimpiai bronzérmének - felidézésével köszönti az atléta család.

A magyar bajnokságon….az 1500-at magabiztosan nyerte és nemcsak országos csúcsot futott - 3:38,8 -, hanem bajnokit is , amit azóta sem javítottak meg. Ekkor augusztus elejét írták, de már érezni lehetett a levegőben az olimpia semmihez sem hasonlítható hangulatát.

„Az 1500-ra egy 800-as előfutammal melegítettem be. Nem futottam jól, csak negyedik lettem, de ha továbbjutok, akkor sem indulhattam volna a döntőben, mert

ütközött az 1500-as előfutamokkal. Szeptember 3.-án a legerősebb előfutamba sorsoltak, ahol sok más menő mellett ott volt Elliott is. Csak őt figyeltem, és mögötte másodikként, biztos továbbjutóként értem célba. Három nap múlva, szeptember 6.-án következett a döntő. Előtte együtt ebédeltem a kosaras Simonnal és két vezetővel, akik azzal cukkoltak, hogyha dobogós leszek, akkor három üveg bort kapok jutalmul. Nem estem kétségbe és azt feleltem: hűtsétek be !

Egyébként a vezetők nemigen törődtek velem. Többen közülük azt sem tudták, hogy bejutottam a fináléba. Már  indultam a stadionba, amikor megállt mellettem egy kocsi, és kiszólt belőle az egyik csapatvezető:”Hová mész, Pista ?” Mondtam, hogy mindjárt futnom kell az 1500 döntőjét. Nagyot nézett és tovább ment. Nem zavart. Növelte viszont az önbizalmamat, hogy egyik edzésen találtam egy négylevelű lóherét, amit azóta is őrzök. De sajnos nem szegődött teljesen mellém a szerencse, mert a döntő előtt olyan trópusi eső volt Rómában, hogy az olimpiai falú ebédlőjében csak mezítláb lehetett közlekedni, és az atlétikai pálya is teljesen elázott.

A bemelegítésnél éreztem, jól vagyok, csak azt nem tudtam: miként tudok megbirkózni a latyakos talajjal. Csakúgy, mint a korábbi versenyeken, ismét Elliottra ügyeltem. Ezer méternél megint elkezdte lengetni Cerutti mester a fehér törülközőt, jelezvén tanítványának, nagy időre van esélye. Ott lihegtem a nyakán egészen 1300-ig. Ott, a mély talajon hirtelen kiment az erő a lábamból, és csak lendületből futottam tovább. Arra koncentráltam, ne hajrázzak, ne legyen görcsös a mozgásom, mert akkor mindenki elmegy mellettem. Így csak a francia Jazy előzött meg, 120 méterrel a cél előtt, de sikerült jó idővel, 3:39,2-vel harmadikként célba érnem. Amit négy évvel korábban elterveztem, megvalósítottam. Bár titokban Elliott mögött a második helyre pályáztam, nem volt nálam boldogabb ember. Simonék behűtötték a bort, és este koccintottunk a nagy örömre. Ők még akkor sem hitték el, hogy harmadik lettem.

Itthon nagy ünnepség volt a Parlamentben. Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke gratulált. Kilencezer forint jutalmat kaptam a bronzéremért. Nem túl sok, de így is megérte a sok-sok fáradtságot, kínlódást, lemondást.”

Részlet Török Ferenc 1999-ben megjelent Pergamen, Rózsavölgyi István futóévei című könyvéből.