Sok magyar fiatal indult az ORV-n
Nemzetközi mérlegen a 60 gát csúcs / Videók - Fotók
„- Megérkezésünkkor a szervezők örömüknek adtak hangot, hogy nagyon sok magyar fiatal nevezett a versenyre – számolt be a fedett pályás ORV versenyről Lengyák György utánpótlás referens.- Ez valóban így volt, hiszen például a 36 induló váltó csapatból 21 magyar volt a rajtnál. A versenyen az idény eleji teljesítmények mellett örülhettünk néhány kiemelkedő eredménynek is.
Közülük is kiemelkedik Sorok Klaudia 60 gátja. Igazán annak a tükrébe láthatjuk értékét, hogy az utóbbi öt évben U18-ban mindig hat között lett volna a világranglistán ez az idő, sőt 2011-ben vezette volna. Mint ahogy most is ezzel a hírrel indultunk haza Pozsonyból. A győri kislánynak ez volt az első versenye az ifjúsági gáton!
Tavalyi évét egy csúnya bokaszalag szakadás tette tönkre, amely elvette tőle az EYOF sikereket; de tudtuk, hogy az idei Ifjúsági Olimpia résztvevője lehet, amit ezzel az eredményével ugyancsak megerősített.”
Eredmények . Videó- és Fotóalbum a versenyről/ Lengyák Gy.
Videó
.