Czukor Zoltán tizenegyedszer

Helebrandt Máté kapta a Danovszky díjat

Czukor Zoltán 09 DudinceTíz magyar versenyző indult ötven kilométeren  az EA Permit gyalogló versenyen Dudincében. Az atléták számára kellemesen hűvös, de időnként szeles időben az esélyeknek megfelelően  Czukor Zoltán állt élre a  magyar bajnokságon (20 km: 1;36:20). A verseny izgalmasan alakult 30 kilométernél, amikor a sokszoros bajnoktól Tubak Róbert rövid időre átvette a vezetést. Saját tempóját a szegedi atléta nem tudta tartani és a sérüléssel bajlódó Czukor vissza tudta venni az első helyet, amit a célig meg is tartott. Tubak mögött harmadik helyen Dudás Gyula ért célba. A magyar atlétika rangidőse, az 1962-ben született Czukor Zoltán húszéves kora óta versenyez ötven kilométeres gyaloglásban, a mostani volt a tizenegyedik országos bajnoki győzelme a távon.

 - Számomra az egész verseny nagyon nehéz volt – mondta közvetlenül célba érkezés után. - Harminc kilométerig még úgy ahogy elmentem, azután jöttek a gondok. A combközelítőm elkezdett iszonyúan fájni, lelassultam, habár Sátor Laci azt mondta, hogy kivülről nézve úgy látszott, van még bennem erő , csak hát annyira fájt a lábam, hogy nem tudtam normálisan menni.

Tudtam , hogy nem  vagyok  jó formában, de 4:05 körül vártam magamtól. Talán, ha   nincs „ez a borulás” akkor összejöhetett volna. Összességében örülök, hogy megvan a bajnokság, sikerült nyernem. A fiatalok próbálkoztak, de még nem jött össze nekik. Legközelebb április 12.-én megyek egy egészen más műfajt , egy  100 kilométert és utána gondolom, hogy az Európa Kupa lesz a következő, ott azért valamivel jobban kellene muzsikálni.

Tubak Róbert Dudince 09Tubak Róbert: - nagyon örülök, ez életem legjobb helyezése. Igen, gondoltam arra, hogy sikerülhet a dobogó. Reméltem, hogy a” két öreget” meg lehet szorítani, ezért is dolgoztam egész télen. Így sikerült. Sajnos egy kicsit elmentem magam húsz és harminc Dudás Gyula Dudince 09között.  Épp most mondta a Zoli, egy 46 perces 10 kilométerem volt ekkor, ez azért kikészített. Jött is 35 km-ig a holtpont. Megpróbáltam az” öreg” bajszát megcibálni, de még nem sikerült. Három hét múlva a 20 km-es bajnokságon indulok.

 Dudás Gyula: - nagyon boldog vagyok és nagyon örülök annak, hogy végig tudtam menni. Két gyerek mellett azért már nem olyan könnyű  a felkészülés ötvenre. Jó idő volt, ezt külön köszönöm az égieknek, Örülök, hogy eljött  a feleségem is. Szeretnék ennél jobbat menni, ez még a felkészülés része volt. Végleges, hogy ötven kilométerre készülök.

A dobogósok nyilatkozataikban megemlítették, hogy készülnek és szeretnének indulni a Metz-i Európa Kupán. Erről a végleges döntést a szövetség vezetése hozza majd meg.Az első ízben a rangos verseny keretében megrendezett 35 kilométeres u23-as Országos bajnokságot a nyíregyházi Helebrandt Máté nyerte klubtársa Nemes Viktor és a TFSE versenyzője, Darabos Balázs előtt. A győztes atléta teljesítményéért átvehette a Danovszky Ferenc díjat, amelyet a fiatalon elhunyt gyalogló felesége és fia adott át.

 

Diniz a célban 09 Dudince

 

A nemzetközi versenyen 42 induló állt rajthoz és még három és háromnegyed óra sem kellett, hogy a győztes Yohann Diniz boldogan szakítsa át a célszalagot. Az Európa bajnok, VB ezüstérmes francia atléta a világ idei legjobbjával és nemzeti csúccsal: 3;38:45 órás teljesítménnyel – végig fölényesen az élen haladva nyerte a versenyt. Jól gyalogolt a második szlovák Matej Tóth is (3;41:32-csúcs). Összesen hét versenyző ért el négy órán belüli időt.www.atletikasvk.sk

 

Czukor Zoltán OB 1. Dudince 09

50 km gyalogló OB, 2009. március 28. Dudince/SVK1, Czukor Zoltán  KBSK  4;10:35                           A bajnok edzője: Sátor László2, Tubak Róbert  SZVSE 4;18:323, Dudás Gyula  MISI SC 4;29:36Csapatbajnok:Bp.Honvéd SE Novák László, Balázs Sándor, Koltai Dávid                          A bajnokcsapat edzője: dr.Urbán Ákos

 

Helebrandt Máté u23 OB 1. Dudince 09

35 km u23 gyalogló bajnokság1, Helebrandt Máté NYVSC-Nyírsuli 2;52:32                          A bajnok edzője: Pokrovenszky József2, Nemes Viktor  NYVSC-Nyírsuli 3;00:223, Darabos Balázs TFSE   3;15:05

 

Tubak, Sátor L, Czukor, Dudás

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.