Kezdődik a fedett VB
A magyar atléták szombaton rajtolnak / Időrend, rajtlisták - Videó emlékek
A pénteken kezdődő Fedett pályás Világbajnokságon induló két magyar atléta, Baji Balázs és Márton Anita aktív pihenéssel töltötte a csütörtöki napot.
„- Ez abból állt, hogy kimentünk sétálni egy keveset a tengerpartra – tájékoztatta a honlapot a csapat fizioterapeutája, Igaz Bálint.
- A délutáni technikai értekezleten több fontos információt kaptunk, például, hogy a "Call room"-ba már táskát se lehet bevinni, a versennyel kapcsolatos összes tudnivalót az esti csapatértekezleten beszéltük meg. Ekkor kapták meg a versenyzők a névre írt rajtszámot is. Eddig minden rendben a csapat körül, a hangulatra sem lehet panasz.”
Atlétáink számára a szombati nap jelenti a VB kezdetét, mindketten ekkor lépnek pályára Sopotban.
A tavalyi fedett EB-n negyedik Baji Balázs idei legjobbja 60 m gáton 7.65 mp, ezzel 16. a nevezési listán. A 24 éves versenyző egyéni csúcsát/7,56 ocs az elmúlt évi EB-döntőben érte el.Magyar induló legutóbb 2010-ben volt döntős fedett VB-n, akkor Kiss Dániel szintén 60 m gáton a nyolcadik lett.
„- Szeretnék egyéni csúcshoz közel futni, illetve ha minden jól alakul, akkor annál jobbat – mondta az OB döntő után a békéscsabai gátas. - Ha jó ritmusban tudom teljesíteni a futásokat, akkor az egy döntőt, és azon belül egy szép helyezést is eredményezhet. 60 gátról, VB-ről van szó, nagyon kis dolgokon múlnak a helyezések, Bízom abban, hogy aktuálisan ott tudom kihozni magamból a legjobbat.”
A 2012-ben EB-hetedik Márton Anita idén 17,85 méterig jutott, s ezzel 14. az indulók között. Ha tud javítani, s megközelíti 18,11-es fedett rekordját, akkor szombaton nemcsak a délelőtti selejtezőben, hanem az esti döntőben is dobókörbe léphet.
„- Jó lenne a nyolcba bekerülni – latolgatta az esélyeket, szintén még a Syma csarnokban a szegedi atlétanő. - De lehet, hogy ehhez 18,50 m körüli eredmény kell. Szeretnék ekörül lökni.”
"- Indulóink az előzetes eredmények alapján talán nincsenek olyan pozícióban, amely döntős szereplést ígér, de felfelé ívelő formájuk és az elmúlt években mutatott versenyzési képességeik alapján mindketten finalisták lehetnek" - mondta az MTI-nek Spiriev Attila sportigazgató.
A szakvezető hozzátette: Baji Balázstól elvárás, hogy egy kört menjen, a döntőhöz már bravúr kell. Márton Anita helyzetét nehezíti, hogy egyből a nyolcsas fináléba kell bejutnia, eredményei alapján a 9-15. helyen áll, de a sűrű mezőnyben beférhet a legjobbak közé.
A férfi 60 m gát legnagyobb esélyese az idén 7.45-öt futott francia Pascal Martinot-Lagarde, akinek honfitársa, Garfield Darien és a 110 m gát Európa-bajnoka, az orosz Szergej Subenkov lehet a legnagyobb ellenfele, míg női súlylökésben nagy meglepetés lenne, ha nem a kétszeres olimpiai bajnok új-zélandi Valerie Adams nyerne.
Sopotban legnagyobb csapattal, 48 versenyzővel az amerikaiak képviseltetik magukat, akik a két éve, az Isztambulban rendezett fedett vb-n tíz arannyal végeztek az éremtáblázat élén.A VB összdíjazása csaknem 2,5 millió dollár, az egyéni győztesek 40 ezer dollár kapnak, s ennyi jár a váltóknak is. A világcsúcs 50 ezer dollárt ér.
Magyarországon a verseny az Eurosport csatornáin követhető. (ib/ mti / ml)
Rajtlisták, időrend . A fedett VB-k nagy pillanatai/ videók
foto: IB