Amit a 2014-es ifjúsági olimpiai játékokról tudni érdemes
Hogyan készül Nanking a nagy sporteseményre / Honlapok
Magának az ifjúsági olimpiának az ötlete nem a távoli múltba nyúlik vissza: 1998-ban Johann Rosenzopf, egy osztrák üzletember vetette fel, hogy sürgősen tenni kellene a fiatalkori elhízás ellen, és úgy vélte, ebben hatalmas segítséget jelenthet egy világméretű sportesemény, ahol sportáguk legtehetségesebb ifjoncai mérhetnék össze a tudásukat.
Az elgondolás a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékeseinek is elnyerte a tetszését, és a 2007-es guatemalai kongresszuson napirendre került az ötlet megvitatása, egy évvel később pedig döntés született arról, hogy 2010-ben Szingapúrban megrendezik az első nyári ifjúsági olimpiai játékokat, két évre rá pedig – a felnőtt olimpiák mintájára – a téli változatát is.
Nanking a lengyelországi Poznannal vívott meg a 2014-es esemény rendezési jogáért a 2010-es vancouveri kongresszuson, és nyerte meg a szavazást 47-42-re.
Nanking Kína keleti részén fekszik, Sanghajtól mintegy 300 kilométerre. Helyi viszonylatban nem sorolható a legnagyobb metropoliszok közé, még akkor sem, ha a 2012-es népszámlálás szerint 8,1 millióan lakják. A mob.hu-n megjelent írás további részletei ITT olvashatók