Öt első hely az ORV-n

Jól teljesített a magyar csapat  /   Eredmények   -   Fotóalbum

orv 2014„- A csehországi kisvárosban, Svitavyban került megrendezésre Magyarország, Szlovákia és  a vendéglátó Csehország ifjúsági korosztályú csapatai között a hagyományos Olimpiai Reménységek Versenye – tájékoztatta a szövetséget Máté Alpár csapatvezető.

-  Mivel a viadal „szűkített”, a megszokott atlétikai versenyeknél jóval kevesebb számból állt, hazánkat egy huszonegy főből álló csapat képviselte. Mivel az ORV „ütközött” a hazai CSB –vel, Lengyák György  up.referensnek lehetősége adódott, hogy az ifjúsági korosztályos válogatottban eddig még nem szerepelt 16-17 éveseket válogasson be az utazók közé. 

A verseny e mellett újabb lehetőség volt a Baku-i, ifjúsági olmpiai kalifikációs verseny kiküldetési szintjének teljesítésére.

Kis csapatunk jól teljesített. A már megszokott kettős kalapácsvető siker mellé/ Szentivánszky Péter ecs!  - Németh Eszter, még három első helyet szereztünk/ Bányai Petra 800m - Tóth Áron 100m - Szántó Bence 2000 akadály.

A verseny jó hangulatú volt, kedves, vendégszerető házigazdákkal, jó ellátással és egy olyan csodálatos sportbázison, amilyent tiszta szívből kívánok minden hazai kis- és nagyegyesületnek!” (ma)    

Eredmények       .      Fotóalbum/ Uzsoki János

orv2014 hun/uzsoki j

foto: Uzsoki J.

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.