Szombaton rajt Szerencsen
Nevezések, tudnivalók a Félmaraton OB-ra
Egy híján száz nevezés érkezett az április negyediki félmaraton bajnokságra. A rendkívül színes és sokrétű programmal körülvett futó esemény 10,00 órakor rajtol Szerencsről (Várkert, Polgármesteri Hivatal). A táv 21097,5 méter. A versenyzők egy kört tesznek meg a Szerencs-Rátka-Tállya-Rátka-Ond-Szerencs útvonalon.
A nevezési lista alapján mindkét nemben van az esély a címvédésre: a tavalyi férfi győztes Bene Barna és a női első Kovács Ida indulását jelezte klubjuk.
A két héttel korábbi férfi mezei bajnokok , Minczér Albert és Koszár Zsolt szintén a listán találhatók, az utóbbi versenyző nagymezei győzelme alapján javíthat elmúlt évi negyedik helyezésén.
A női verseny nevezései között található a múlt heti pozsonyi maraton győztese Földingné Nagy Judit és a mezei OB ezüstérmese Szederkényi-Takács Andrea.
A csákvári OB győztese, Papp Krisztina térd érzékenység miatt kénytelen kihagyni a bajnokságot.
A Hegyalja Félmaraton az igazolt futók mellett a nyílt verseny keretében rajthoz hívja a futás minden hazai és külföldi szerelmesét, a seniorokat és alkalmat ad a Pedagógus félmaraton bajnoki cím eldöntésére is. A magyar bajnokság keretében az igazolt atléták mindkét nemben felnőtt és u23 korcsoportban versenyeznek az egyéni és csapatbajnoki címekért, a helyezésekért.
A rendezők a hivatalos versenykiírásban foglaltak mellett az alábbi fontos tudnivalókra hívják még fel
a résztvevők figyelmét:
Egyéni frissítők leadása a Hegyalja Félmaratonon
Az április 4-én, Szerencsen megrendezendő Hegyalja Félmaraton, egyben a Magyar Köztársaság idei félmaratoni futó országos bajnokságának résztvevői április 3-án, pénteken 14-18, míg a verseny napján, szombaton 8-9.15 óra között adhatják le egyéni frissítőjüket a versenyközpontban, a jelentkeztető helyen. Fontos, hogy a flakonokon, dobozokon jól láthatóan fel legyen tüntetve a versenyző rajtszáma és annak a frissítőállomásnak a száma, ahol szeretné megkapni egyéni frissítőjét. A frissítő állomások számai és hozzájuk tartozó kilométerek: 1. frissítő - Ond belterületén (4,3 km); 2. frissítő– Rátka belterületén (7,3 km); 3. frissítő – Tállya belterületén (10 km); 4. frissítő – Rátka belterületén (13,9 km); 5. frissítő – Ond belterületén (16,7 km) A versenyközpontnak a Rákóczi u. 100. sz. alatt található Boyai Általános Iskola ad otthont. Ugyanitt találhatóak az öltözők és a ruhatár is. Szintén a Bolyaiban, annak éttermében lesz a Tészta-party, melyre pénteken 17.30-19.30 között várják a rajtszámmal rendelkező versenyzőket.
Útlezárás a verseny idejére
Az április 4-én, szombaton Szerencs központtal megrendezendő nyílt nemzetközi Hegyalja Félmaraton, egyben a Magyar Köztársaság idei félmaratoni futó országos bajnokságának házigazdái ezúton is értesítik az autósokat, hogy a térségben 10-13 óra között útlezárásokra kell számítani. A lezárás érinti Szerencsen a Rákóczi, a Huszárvár és az Ondi utcákat, továbbá az Ondot, Rátkát, Tállyát összekötő főútvonalat, illetve Tállya belterületét is. A jelzett időpontban gépjármű közlekedés nem lesz. A rendőri biztosítás mellett a polgárőrök is segítik a biztonság fenntartását. Az esetleges kellemetlenségért a Szervező Bizottság elnézést kér.