Őrségi futófesztivál
Hattól egészen hatvanöt éves korig több mint 200 induló állt rajthoz az I. Fut az Őrség nemzetközi nyílt utcai futófesztiválon, ahol tetszőlegesen választható volt az 1,6 km-es, vagy a 7,5 km-es versenytáv. A rajt és a cél mindkét esetben azonos volt: a pankaszi harangláb, illetve az Őrségi Relax Szálló, a hosszabb távon egészen Viszákig kellett elfutni. Az ország minden tájáról érkező amatőr és profi versenyzők mellett külföldi indulók is vállalkoztak a távok leküzdésére. Valamennyi induló emlékpólóban térhetett haza. Az esemény sikeréhez nyilvánvalóan az is hozzájárult, hogy az időjárás is kegyeibe fogadta ezt a szombatot.
Külön érdekesség volt, a szervezők megemlékeztek március 15-e előestéjén az 1848-as szabadságharcról. A gyerekek, és a résztvevők nagy örömmel konstatálták, hogy az egész napos, a tájegységet népszerűsítő fesztivál ingyenes volt: hordólovagláson, ugrálóváron, Őrséggel kapcsolatos vetélkedőn, hagyományőrző kézműves foglalkozásokon vehettek részt.
A szervezők is sikeresnek tekintették az esemény, bíznak benne, hogy hagyományt tudnak teremteni az eseménynek, s a páratlan adottságú, méltatlanul elfeledett Őrség-tájegységnek.
Az I. Fut az Őrség dobogósai négy kategóriában:
1600 méter (férfiak): 1. Pekker Attila (SZOESE), 2. Hedari Dániel (SZOESE), 3. Náray Krisztián (SZOESE)
1600 méter (nők): 1. Csébits Nóra (SZOESE), Kivés Borbála (SZOESE), Császár Rita (Zalaszám)
7500 méter (férfiak): 1. Garami Árpád (SZOESE), 2. Lakatos Roland (Zalaegerszeg), 3. Virág Marcell (SZOESE)
7500 méter (nők): 1-2. Altay Csilla (SZOESE) és Csébics Eszter (SZOESE), 3. Ruff Andrea (Szombathely)