Egyéni legjobbak többpróbában

22. Atlétikai Európa bajnokság, Zürich – augusztus 15. délután / EredményekHétpróbázóink a legjobb tízben  /  Kalapács döntő esőben  /  Fotók

Krizsán Xénia/zador pZsivoczky-Farkas Györgyi/zp

A negyedik versenynap estéjén is főszereplő volt az atléták mellett az időjárás. A nagyrészt esőben zajló programban három magyar atléta lépett pályára. Először hétpróbázóink, akik a nap végén a sportág barátainak örömére a legjobb tíz között fejezték be versenyszámukat.

Krizsán Xénia és Zsivoczky-Farkas Györgyi a két nap során elért egyéni csúcsokkal és idei legjobbakkal megmutatták küzdeni tudásukat, akaraterejüket.Délután gerelyhajítással folytatódott a versenyük, amelyben Zsivoczky-Farkas Györgyi 50,73 méterrel egyéni csúcsot dobott – Krizsán Xénia 43,58 méterrel fejezte be a számot.

A hetedik próbában, 800 méteren mindkét hölgy bebiztosította értékes helyezését. Krizsán Xénia 2:14,07-el, Zsivoczky-Farkas Györgyi 2:14,68-al/sb  ért célba és ezzel a 9. és 10. helyen végeztek.

Krizsán Xénia/zpZsivoczky-Farkas Györgyi, gerely/zp

 "- A helyezéssel elégedett vagyok, de szerettem volna 6200-6300 pontot elérni - mondta az első felnőtt világversenyén szereplő Krizsán Xénia. - Meglepődtem, hogy ilyen pontszámmal ilyen jó helyen végeztem. Igazából, ha gerelyben 47 métert dobok, a nyolcba is bekerülhettem volna, de azért boldog vagyok ezzel az eredménnyel is."

"- Ez életem második legjobb eredménye" – nyilatkozta a verseny után Zsivoczky-Farkas Györgyi, aki a versenyt elemezve hozzátette: az eleje és a vége jó volt. - A gátnál egy új tanulási folyamatban vagyok, változtattunk a technikámon, ennek már látszott eredménye.

A magast sajnálom, három óráig tartott, egy magasság még bennem volt. A távol felejtős, a gerelyre viszont szavam nem lehet. Azt pedig álmomban nem gondoltam, hogy én nyerem 800-on a futamot."

800 m után/zpEB 2014-7pr/zp

Összpontszámok és részeredmények:Krizsán Xénia 6156 pont - 9./13,59-pb; 179; 14,17; 25,37; 601-sb; 43,58; 2:14,07 Zsivoczky-Farkas Györgyi  6151 pont-sb - 10./14,06-sb;182-sb; 13,60; 25,87; 594; 50,73-pb; 2:14,68-sb

Esőben került lebonyolításra a női kalapácsvetés döntője, amelyet a nehéz körülmények között Orbán Éva három érvénytelen kísérlettel fejezett be.

Orbán Éva a döntőben/zp

"- Nem tudok igazából mit mondani, én rontottam el – mondta a szakágban már szép sikereket elért dobónő. - A selejtező is necces volt, ott is elrontottam az első két dobásom, ez is visszaütött."

Szombaton Pars Krisztián döntője 15,00 órakor kezdődik, amelyben olimpiai és Európa bajnok kalapácsvetőnk az első három sorozatban a 12. dobóként áll be a körbe. (ml/MTI, Ambrus Gábor)

Eredmények/ rajtlista, időrend        .     Péntek délutáni hírek/MTI

2014EB

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.